Szélsőséges vezért ítéltek el Oroszországban

Vágólapra másolva!
Fajgyűlölet és szélsőséges csoport létrehozásának vádjával három és fél évi börtönbüntetésre ítélték kedden egy szentpétervári bíróságon a Mad Crowd (Őrült Tömeg) nevű szélsőséges csoport vezetőjét.
Vágólapra másolva!

A 22 éves Ruszlan Melnyiket bűnösnek találták szélsőséges csoport megalakításában - erről a vádlott beismerő vallomást tett -, örmények, kínaiak és más országok polgárai ellen elkövetett támadásokban. Az ítélet faji, nemzeti és nyelvi alapú gyűlöletkeltést, ellenségeskedést és megaláztatást rótt az elítélt terhére. Az ügyészség szerint Melnyik 2002-ben hozta létre a Mad Crowdot, s eleinte focidrukkerekből állt a csoport. A szervezet nacionalista és faji eszméket hirdetett zsidók, kaukázusi, ázsiai és afrikai népek ellen.

A csoport tagjainak többségét tavaly decemberben ítélték el nemzeti gyűlöltkeltés miatt, Melnyik azonban szökésben volt, ezért ügyét külön tárgyalták. Az ügyészség négy év börtönbüntetést kért ellene, de a bíróság enyhítő körülménynek találta azt, hogy a vádlott fiatalkorúként hozta létre a csoportot és követte el az első bűntényt.

Oroszországban - különösen Szentpétervárott - az utóbbi években fokozódott az idegengyűlölet, egy sor támadás történt színes bőrű bevándorlók és zsidók ellen. Emberi jogi csoportok azzal vádolták az orosz hatóságokat, hogy vajmi keveset vagy egyáltalán semmit se tettek az effajta bűnözés visszaszorítása érdekében.