Jövőre tűnhetnek el előlünk az EU-s határok

Vágólapra másolva!
Magyarországot és a másik kilenc új uniós tagállamot is bevonják jövő év végétől a schengeni övezetbe. 2008-tól ritkulnak, majd megszűnnek a határellenőrzések az EU-s határokon.
Vágólapra másolva!

Az Európai Unió igazságügyi és belügyminiszterei kedden elfogadták a schengeni övezet kiterjesztését az unió 2004-ben felvett tíz tagállamára.

Az egyezség a szárazföldi és vízi határellenőrzések 2007 decemberétől kezdődő fokozatos megszüntetését jelenti, azzal a feltétellel, hogy a többségükben kelet-európaiakból álló csoport országai addigra eleget tesznek az unió által megkövetelt szigorú határőrizeti, vám- és biztonsági előírásoknak. Az EU szakértői nyár végéig további ellenőrzéseket végeznek az érintett államokban, és feltehetően ősz elején döntenek véglegesen arról, hogy közülük melyek csatlakozhatnak az elsők között az övezethez.

A megállapodás arra a portugál előterjesztésre épül, amely lehetővé teszi, hogy az új államok egyelőre a régebbi schengeni információs adatbázishoz csatlakozzanak. A Strasbourgba telepített új rendszer késlekedése volt a fő ok, amiért a régi EU-tagok halasztani próbálták az övezet bővítését.

Petrétei József igazságügyi és rendészeti miniszter szerint Magyarország belépése a schengeni övezetbe óriási jelentőségű, hiszen ezzel az emberek a hétköznapi életet érintő területen, a szabad mozgás, az ellenőrzés nélküli határátlépés ügyében tapasztalhatják majd meg, hogy országuk valóban az egységes Európához tartozik.

A schengeni övezetről szóló egyezmény az uniós állampolgárok teljesen szabad mozgását teszi lehetővé az EU-n belül. A megnövekedett felelősség miatt azt is előírja, hogy a szóban forgó országok külső határain fokozzák az ellenőrzést. A most korszerűsítés alatt álló információs hálózat a tagok rendőrségei, nyomozó szervei és vámhatóságai között teremt összeköttetést.