Az őslakók előjogai boríthatják vérbe Fidzsit

Vágólapra másolva!
Az őslakók előjogait és az egykori puccsisták szabadon engedését ellenző hadsereg átvette az ellenőrzést a Fidzsi-szigetek fölött. A kormány egyelőre a helyén van, de a közel 900 szigetből álló országban nem egyszer döntöttek már el fegyverrel politikai kérdéseket.
Vágólapra másolva!

A Fidzsi-szigetek hadserege lefegyverezte hétfőn a helyi rendőrség egyetlen fegyveres osztagát, azt a különleges alakulatot, amely a kormány, az állami tisztségviselők és a középületek védelmével van megbízva. A rendőrség nem tanúsított semmilyen ellenállást. A hadsereg ellenőrző pontokat létesített a főváros, Suva főbb útvonalain és a városból kivezető utakon.

A hadsereg főparancsnoka, Frank Voreqe Bainimarama által vezényelt akció valószínűvé teszi, hogy újabb puccskísérlet van kibontakozóban a Csendes-óceán déli medencéjében fekvő szigetországban. Ha a hadsereg valóban hatalomátvételre készül, akkor húsz éven belül ez lesz a negyedik puccs az országban. Egyelőre azonban a kormány a helyén van, ezt maga Laisenia Qarase kormányfő jelentette be a rádióban.

A hadsereg főparancsnoka nem kívánt felelni rögtönzött suvai sajtóértekezletén arra a kérdésre, hogy a rendőrség egyetlen fegyveres osztagának lefegyverzése egy államcsíny első lépése-e. Bainimarama mindenesetre többször is fenyegetőzött az utóbbi hetekben a kormány megbuktatásával, legutóbb egy vasárnapi tévébeszélgetésben.

Mint mondta, Qarase kormánya nem teljesítette követeléseit, ezért felszólítja a kormányt, hogy önként mondjon le. Egyúttal azt is közölte, kiket látna szívesen egy új, ideiglenes kormányban. A kormányfő jelezte hétfői rádióbeszédében, hogy hajlik a tárgyalásokra a hadsereg vezetőjével követeléseinek teljesítéséről.

Az óceániai kis szigetországok többségéhez képest, meglehetősen jómódú Fidzsi-szigetek 1987 óta egyik puccsról a másikra bukdácsol. Mindegyik erőszakos hatalomátvétel szorosan összefüggött a szigetország politikai életének jelenleg központi kérdésével, azzal, hogy megilletik-e előjogok a szigetek melanéz őslakosságát a bevándorlókkal (elsősorban indiaiakkal) szemben.

A mérsékelt nacionalistának tartott Qarase kormányfőt az őslakosok nacionalista pártja által végrehajtott puccs juttatta hatalomra 2000-ben. Azóta azonban már két demokratikus választást is rendeztek az országban, Qarase mindkettőt megnyerte. A demokratikus választások idején, oly módon sikerült egy időre biztosítani az ország belső békéjét, hogy az eredetileg puccsal hatalomra jutott kormányfő - a bevándorlók pártjainak nyomására - beleegyezett a 2000-es puccs vezetőinek felelősségre vonásába. A kormányfő mostanában olyan törvényt készít elő, amely amnesztiát biztosítana az őt egykor hatalomra segítő puccsistáknak.

A hadsereg főparancsnokának egyik követelése éppen az, hogy a kormányfő ejtse az amnesztia tervét. Bainimaramát azért is háborítja fel különösen a dolog, mert a puccsisták őt is meg akarták ölni az államcsíny során, hajszálon múlt, hogy sikerült elmenekülnie előlük.

A hadsereg vezetőinek további követelése, hogy a kormány mondjon le annak az új törvénynek az elfogadtatásáról is, amely földterületek vásárlásában és birtoklásában előnyöket biztosítana az őslakosságnak. A 900 ezer lakosú, 18 ezer négyzetkilométernyi ország 322 nagyobb és 522 kisebb szigetből áll.