Tizenhét katonát öltem meg kolumbiai gerillák

Vágólapra másolva!
Tizenhét katona életét vesztette, további négy pedig megsérült gerillák támadásában Kolumbia északkeleti részén, közel a venezuelai határhoz - közölte pénteken a hadsereg.
Vágólapra másolva!
Fotó: EPA
Fotó: EPA

Az ország legjelentősebb gerillaszervezete, a marxista Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) tagjai csütörtök éjszaka csaptak le egy katonai őrjáratra az ország Norte de Santander megyéjében, Bogotától 300 kilométerre északkeletre. Az összetűzés során több gerilla is életét vesztette. A megye Kolumbia egyik legveszélyesebb területe, ellenőrzése régóta vita tárgyát képezi a gerillák és a jobboldali paramilitáris erők között. A hadsereg bejelentette, hogy újabb katonákat küld a térségbe.

A csaknem fél évszázada a kolumbiai kormány megdöntéséért küzdő, 17 ezer főt tömörítő FARC 500 bebörtönzött felkelő szabadon bocsátását próbálja kierőszakolni azzal, hogy 58 túszt tart fogva titkos őserdei táborokban. Foglyai között van három amerikai állampolgár, illetve a kolumbiai zöld párt egykori elnökjelöltje, akit még 2002-ben raboltak el gerillák.

Megfigyelők szerint a kormányzat katonai nyomásgyakorlással nem tudja megnyerni a konfliktust: a kolumbiai hegyek és esőerdők számtalan visszavonulási területet, a kokainüzlet pedig biztos pénzügyi hátteret nyújt a felkelőknek.