Az FBI is vizsgálja a megmérgezett kém ügyét

Vágólapra másolva!
FBI-szakértőket is bevonnak a múlt hét csütörtökön elhunyt Alexandr Litvinyenko halála ühyében folyó nyomozásba. Az amerikai tömegpusztítófegyver-szakértők tudományos elemzéseket végeznek majd.
Vágólapra másolva!

Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) bekapcsolódik az Alekszandr Litvinyenko volt orosz kém meggyilkolása ügyében folyó vizsgálatba. Richard Kolko, az FBI szóvivője csütörtökön közölte, hogy a szervezet tömegpusztítófegyver-szakértői is részt vesznek majd bizonyos tudományos elemzésekben. Korábban az FBI-t csupán nem hivatalos konzultációkba vonták be a vizsgálattal összefüggésben.

A szóvivő szerint az ügynek nincs amerikai "szála", amerikai állampolgároknak nincs hozzá közük, és a gyilkosság nem amerikai földön történt. "Ám ha kérést kapunk más országoktól, segítünk".

Litvinyenko a KGB-nél, majd az FSZB-nél dolgozott, de 2000-ben kiugrott, és elhagyta Oroszországot. Az exkém Londonban telepedett le, ahol épp a közelmúltban Moszkvában meggyilkolt újságíró, Anna Politovszkjaja halála ügyében vizsgálódott, amikor halálos mérgezést kapott. A kém szervezetébe feltehetően valakik radioakív anyagot, polónium 210-et juttattak.