Meglékeli a társadalmakat az AIDS

Vágólapra másolva!
Hatalmas sebeket ejt a világ számos társadalmán az AIDS, sok ország mégis nehezen veszi fel a küzdelmet a betegséggel. A világ legfertőzöttebb helyén, Szváziföldön a férfiak feleségeikkel adják át egymásnak a halálos kórt. Indiában szinte észre sem veszik a közel a 6 millió fertőzöttet. Oroszországban pedig a láthatatlan társadalomból készül kilépni a betegség. Az orvosok szerint a fellépés sem marad el, ha már nem csak drogosok és prostitáltak között tombol az AIDS. Csak akkor már késő lesz.
Vágólapra másolva!

Idén 4,3 millió embert fertőzött meg a HIV-vírus a UNAIDS jelentése szerint. A betegségben 2,9 millió ember vesztette életét az év első 11 hónapjában. A fertőzöttek száma világszerte eléri a 39,5 milliót, de az igazán aggasztó jelenség, hogy több olyan országban is megugrott a megbetegedések száma, ahol korábban sikerrel küzdöttek a kór ellen.

Ilyen például Uganda, amely az elmúlt évek afrikai mintaállamának számított, mivel kampányokkal és oktatással sikerült elterjeszteni az óvszerhasználatot. Ehhez képest, az elmúlt években jelentősen nőtt a fertőzöttek száma.

Az emelkedésben része lehet annak is, hogy az óvszerhasználatot korábban támogató kormányzat az amerikai AIDS-politika mögé állt és védekezés helyett az önmegtartóztatást kezdte népszerűsíteni. Csakhogy sok nő nincs abban a helyzetben, hogy nemet mondhasson férjének.

Az ENSZ 2006-os AIDS-jelentése szerint a világ számos részén, főleg a fiatalok köréből kerülnek ki az új fertőzöttek, az összes új fertőzött 40 százaléka a 15-24 éves korosztályba tartozik. A legtöbb AIDS-beteg továbbra is Afrika Szaharától délre eső területein található - a világ összes HIV-fertőzöttjének 63 százaléka itt él. A legnagyobb mértékben ugyanakkor - 2004-hez képest több mint ötödével - Kelet- és Közép-Ázsiában, illetve Kelet-Európában nőtt az AIDS-esek száma.

Az [origo] összeállításából megismerheti azokat az országokat, amelyek számára valamilyen szempontból a legkomolyabb kihívást okozza a fertőzés. Ilyen India, ahol jelenleg a legtöbb fertőzött él a világon, de arányaiban a nála nagyságrendekkel apróbb, afrikai Szváziföldön van a legtöbb beteg: itt minden harmadik ember fertőzött.