Évekkel ezelőtt elbaltázta Darfúrban az ENSZ

Vágólapra másolva!
Már évekkel a konfliktus kibontakozása előtt lehetett sejteni, hogy valami készül a szudáni Darfúrban, ám sem az ENSZ, sem a nemzetközi közösség nem vette észre a figyelmeztető jeleket. Sőt a világszervezet még előre jelző mechanizmusát is felszámolta - állítja egy jogvédő szervezet.
Vágólapra másolva!

Az ENSZ és a nemzetközi közösség figyelmen kívül hagyta a darfúri konfliktusra utaló előrejelzéseket, évekkel az előtt, mielőtt kibontakozott volna a válság - adta közzé jelentésében a Minority Rights Group International (MRGI). A brit központú emberi jogi szervezet szerint a nemzetközi közösség nem tanult a tíz évvel ezelőtti véres ruandai példából. Az MRGI állítja, 2001-ben már voltak jelek, amelyek a kibontakozó válságra figyelmeztettek.

A szervezet az elszalasztott lehetőségek egész tárházát sorolja fel, amelyekkel meg lehetett volna akadályozni a már eddig is 200 ezer emberéletet és milliók elvándorlását okozó konfliktust. Például 2001-ben az ENSZ személyzete már megkongatta a vészharangot Darfúrral kapcsolatban, ám a világszervezet emberi jogi bizottsága két évre rá levette Szudánt arról a listáról, amelyen a leginkább figyelemmel kísért válsággyanús térségek voltak.

A darfúri vakságot csak tovább rontotta az a tény, hogy az attól független, hosszú évek óta tartó dél-szudáni konfliktus - a világ leghosszabb polgárháborúinak egyike - a vége felé közeledett - idézi a jogvédőket a BBC News.