Nem repülhetett arab feliratos pólóban egy aktivista

Vágólapra másolva!
Nem akartak felengedni egy arab emberi jogi aktivistát egy amerikai belföldi légi járatra, mert olyan pólót viselt, amelyen arab feliratok voltak. A reptér biztonsági emberei szerint ez ugyanis olyan, mintha "rabló vagyok" felirattal menne be egy bankba.
Vágólapra másolva!

Egy arab emberi jogi aktivistát azért nem akartak felengedni az Egyesült Államokban egy belföldi légi járatra a New York-i Kennedy nemzetközi repülőtéren, mert arab feliratú pólót viselt. Arab feliratú pólóval megjelenni egy repülőtéren olyan, mint bemenni egy bankba "rabló vagyok" felirattal a ruházatunkon - indokolta az intézkedést az egyik repülőtéri biztonsági illetékes.

A történtekről maga az aktivista, Raed Jarrar, egy San Franciscó-i központtal működő emberjogi szervezet vezetője számolt be szerdán újságíróknak. Jarrar végül mégis feljutott a járatra, de ehhez el kellett fogadnia egy kompromisszumot: a biztonsági illetékesek javaslatára magára húzott egy felirat nélküli másik pólót is, amely eltakarta a kifogásolt arab feliratot.