A palesztinok megfigyelőket szeretnének a karni átkelőhelyre

Vágólapra másolva!
A palesztinok támogatják azt az amerikai javaslatot, hogy nemzetközi megfigyelőket vezényeljenek a Gázai övezet és Izrael közötti legjelentősebb kereskedelmi átkelőhelyre, annak folyamatos nyitva tartása érdekében - közölte hétfőn Száeb Erekát, az átkelőhelyeket felügyelő hatóság vezetője.
Vágólapra másolva!

Akárcsak az amerikaiak, a palesztinok is nemzetközi megfigyelőket szeretnének a karni, a Gázai övezet és Izrael közötti legjelentősebb kereskedelmi átkelőhelyre. Izrael a palesztin szélsőségesek beszivárgásának veszélyére hivatkozva az idén többször lezárta a szóban forgó karni átkelőhelyet, legutóbb augusztus 15-én, és azóta zárva tartja azt.

Az amerikai javaslat, amelyhez kérték potenciális adományozók támogatását, 90 külföldi megfigyelő oda vezényléséről és az átkelőhelynek mintegy 19 millió dollár költségvetésből való kibővítéséről szól.

Izraeli tisztségviselők hivatalosan nem fűztek megjegyzést az elképzeléshez, de a Háárec című napilap meg nem nevezett biztonsági tisztviselőket idézve azt írta, hogy Izrael üdvözli a tervet, de addig nem lehet szó megvalósításáról, amíg vissza nem nyeri szabadságát a palesztin szélsőségesek által egy katonai őrposztról június 25-én elhurcolt izraeli katona.

Segélyszervezetek szerint a karni átkelő gyakori lezárása miatt romlott a humanitárius helyzet a sűrűn lakott Gázai övezetben. Izrael azt állítja, hogy más átkelőhelyeken átengedi az övezetbe az áruszállító teherautókat.