Játékautóját keresi az elrabolt Natascha

Vágólapra másolva!
Nem beszél az anyjával a 18 éves Natascha Kampusch, aki most került elő nyolc éve tartó fogságából - állítja az RTL Klub az osztrák Die Presse című újságra hivatkozva. A lány hallgat a vele történtekről. A pszichológusok egyelőre még jósolni sem mernek, hogy milyen esélyei vannak a lánynak a felépülésre.
Vágólapra másolva!

A 18 éves Natascha Kampusch múlt héten került elő nyolc év fogság után. A lányt 10 éves korában, 1998. március 2-án Wolfgang Priklopil rabolta el. A most 44 éves férfi Natascha előkerülése után öngyilkos lett.

A sajtóbeszámolók szerint furcsa körülmények között találtak rá a fiatal nőre. Az ORF közszolgálati rádió úgy értesült: Deutsch-Wagramban a szomszédok értesítették a rendőrséget arról, hogy az egyik kertben egy nő bolyong, akit egy kocsiból löktek ki. Más értesülések szerint a fogoly Natascha a rabtartója figyelmetlenségét kihasználva szökött meg szerdán, és így nyerte vissza a szabadságát.

A hatóságok szinte egyáltalán nem hoznak nyilvánosságra információt a 40 kilósra fogyott lányról. Biztosan egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy ház alagsorában tartották bezárva, rádiót hallgathatott, de tévét csak korlátozottan nézhetett, őrzője időnként megengedte, hogy videózzon, néha újságokat vehetett a kezébe. Megfelelően artikulálva beszél, tud írni és olvasni - adta hírül az osztrák hírszolgálati iroda egy nyomozóra hivatkozva.

Az RTL Klub a Die Presse osztrák újságra hivatkozva azt állítja, hogy a lány nem hajlandó anyjával találkozni. Natascha a rendőröknek sem akar beszélni a történtekről.

Az oszrák Kurier azt írja, hogy a férfi szexuális kapcsolatot tartott fenn a lánnyal. A lány erről sem volt hajlandó eddig beszélni. Ugyanakkor amikor megtudta, hogy fogvatartója meghalt, sírva fakadt. Több újság is azt írja ezzel kapcsolatban pszichológusokra hivatkozva, hogy Natascha egy "Stockholm Szindrómának" nevezett betegségben szenved, ami azt jelenti, hogy a lány kötődik elrablójához. Priklopil öngyilkossága tovább nehezíti Natascha helyzetét, mert ezután bűnösnek érezheti magát a férfi haláláért.

A BBC által megszólaltatott pszichológusok szerint egyelőre teljesen kiszámíthatatlan, hogy milyen lelki sérüléseket szenvedett el a lány. Emiatt azzal kapcsolatban sem tudnak egyelőre nyilatkozni, hogyan kellene kezelni Nataschát, és milyen esélyei vannak a felépülésre. Ranschburg Jenő a Magyar Televízió reggeli műsorában azt mondta, innen messziről nehéz bármit is jósolni, de ő nem tartja valószínűnek, hogy a lány sebei valaha is begyógyulnának.

"Natascha életét nyolc évvel ezelőtt felfüggesztették, nehéz lesz most visszakapcsolni" - nyilatkozta a BBC-nek a pszichológus Dr Anuradha Sayal-Bennett. Phillip Hodson, a Brit Tanácsadók és Pszichoterapeuták Egyesületének tagja szerint orvosait maga Natascha irányítja majd. A lánynál először mindenképp az az első feladat, hogy rávezessék, beszéljen a vele történtekről.

Nagyon fontos, hogy a lány újra normális életet éljen szeretteivel. "De egy 10 éves vagy egy 18 éves életét?" - teszi fel a kérdést a pszichológus. A lány első szavai az apjához azután, hogy "Szeretlek", az volt, hogy "Megvan-e még a játékautóm". Nataschának korábban ez volt a kedvenc játéka. A szakemberek most nem adják oda a lánynak régi babáit. Nagyon nehéz lesz kezelni, hogy az elrablásakor még csak 10 éves kislánynak azt kellett megélnie, hogy a szülei nem segítenek neki, az ő szemével nézve, cserben hagyták őt. Hodson szerint a lány egy ideig biztos reménykedett abban, hogy szülei majd megmentik őt, majd feladta a reményt, és hitvány gazembereknek gondolta őket. "Ez nagyon megnehezíti majd az egymásratalálást"- nyilatkozta a pszichológus.