Washington újra ajánlatot tett Kubának

Vágólapra másolva!
Az Egyesült Államok eltörölheti a Kubával szembeni gazdasági embargót, ha a karibi szigetország ideiglenes vezetése elkötelezi magát a demokratikus átmenet mellett - jelentette ki egy magas rangú amerikai tisztségviselő, megerősítve Washington négy évvel ezelőtt tett ajánlatát.
Vágólapra másolva!

Thomas Shannon amerikai külügyminisztériumi államtitkár-helyettes szerdai washingtoni sajtóértekezletén elmondta: az amerikai kormányzat a washingtoni törvényhozással egyetértésben kész eltörölni az embargót, ha az ideiglenes havannai vezetők elkötelezik magukat amellett, hogy a demokrácia útjára lépnek.

Emellett fontos, hogy tiszteletben tartják az emberi jogokat és előkészítik szabad választások megrendezését - közölte a politikus. Shannon emlékeztetett rá, hogy George Bush elnök négy évvel ezelőtt már tett egy hasonló ajánlatot, amelyet Fidel Castro kubai vezető akkor elutasított.

Castro környezetéből július 31-én bejelentették: a 80 éves vezér bélműtéten esett át, ezért átmeneti időre átruházza a hatalmat öccsére, Raúl Castróra.

A szigetország elleni első amerikai gazdasági szankciókat még 1961-ben vezették be, miután a Disznó-öbölbeli partraszállás kudarcával sikertelenül végződött a Castro-rendszer megdöntésére tett amerikai kísérlet. John F. Kennedy elnök 1962-ben kereskedelmi embargót vezetett be.

A büntetőintézkedéseket azóta többször megszigorították, például 1996-ban a Helms-Burton törvény alapján, de 2004-ben Bush elnök is hasonlóan járt el. Az ENSZ-közgyűlés 14 évvel ezelőtt nagy többséggel elítélte a Kubával szembeni amerikai embargót.