Sikerült megfékezni a görögországi tüzeket

Vágólapra másolva!
Tízezer hektár erdő és szántóföld, illetve száz ház felemésztése után csütörtökön sikerült útját állni a Görögországban pusztító tüzeknek. Az elmúlt 3 napban ketten a lángok, hárman hőguta miatt vesztették életüket.
Vágólapra másolva!

Görögország északi és déli vidékein sikerült megfékezni a lángokat - jelentette a görög állami rádió a tűzoltóságra hivatkozva. A Halkidiké-félszigeten vannak még ugyan elszigetelt tűzfészkek, azok azonban már nem fenyegetik a turisták által látogatott térségeket. Az ország déli részén fekvő Peloponnészoszi-félszigeten is sikerült a tűzoltóknak eloltaniuk a lángokat.

Az oltás szempontjából kedvező fejlemény, hogy a hőmérséklet az évszaknak megfelelő 33 fokra csökkent az előző napok hősége után. A különböző erdőtüzekben az elmúlt három nap során ketten haltak meg, míg további három ember kapott hőgutát. A legújabb becslések szerint a tűzben mintegy tízezer hektár erdő, bozótos és szántóföld égett le, a lángok mintegy száz házat emésztettek el.