Elvesztette a fonalat Iránban az USA hírszerzése

Vágólapra másolva!
Az amerikai hírszerzés komoly gondokkal küzd Irán kapcsán, információiban "jelentős rések" mutatkoznak - állapította meg egy amerikai kongresszusi jelentés. A dokumentum szerint a hiányos információk miatt az USA nincs olyan helyzetben, hogy komolyan felléphessen az iráni atomprogram ellen.
Vágólapra másolva!

Egy amerikai kongresszusi jelentés szerint az Egyesült Államoknak fel kell készülnie rá, hogy "jelentős rések" vannak az Iránra vonatkozó amerikai hírszerzés adataiban - írja a Guardian. A hiányosságok akadályozzák azt is, hogy az Egyesült Államok felmérje az iráni katonai erőt.

A jelentés szerint a hírszerzési hiányosságok miatt az amerikai diplomácia nem volt felkészülve arra sem, hogy komoly alkupozícióból tárgyaljon az irani atomvitában. Irán kedden válaszolt az USA és öt európai ország nyár eleji ajánlatára, amely az iráni atomprogram körül kialakult vita megoldására tett javaslatot. Irán válaszában - áttételesen - visszautasította a nagyhatalmak azon követelését, hogy haladéktalanul felhagyjon atomprogramjával, ehelyett további tárgyalásokat javasolt.

A kongresszusi jelentés szerint az amerikai diplomáciának minőségi hírszerzési információkra van szüksége ahhoz, hogy újabb tárgyalási kört kezdjen az iráni kérdésről. Az amerikai pozíciót gyengíti az is, hogy az Iránnal szemben engedékenyebb Oroszország és Kína nyár közepén már késznek mutatkozott arra, hogy szükség esetén hozzájáruljon Irán szankciókkal való megregulázásához, kedden azonban mindkét állam diplomáciája visszakozott és tárgyalásos megoldást javasolt.

Szintén az USA gondjait növeli, hogy a libanoni válság kapcsán kiadott hét közepi elemzések megállapítják: a konfliktus egyik legnagyobb haszonélvezője Irán volt. Ebben nemcsak az játszik szerepet, hogy a közel-keleti országok a konfliktus során szembesültek vele, az USA gyakorlatilag feltétel nélkül támogatja Izraelt, de az is, hogy az eredeti izraeli követeléseket mérsékelni kellett a konfliktus végére.

A brit lap szerint a kongresszusi jelentés megállapítja: a hiányosságok legalább olyan komolyak, mint amik az Irak elleni háború előtt az iraki hírszerzést jellemezték. Irak 2003-as lerohanása előtt az amerikai vezetés hírszerzési információkra hivatkozva azt állította: Irak tömegpusztító fegyverekkel rendelkezik, később azonban ennek semmi nyomát nem találták az országban.