Tilos a rúzs és a szemfesték a brit repülőkön

Vágólapra másolva!
Nem lehet hintőpor, ajakrúzs és szemkihúzó festék azoknál az utasoknál, akik a londoni Heathrow és a Gatwick repülőtereket veszik igénybe - döntött a reptereket üzemeltető társaság. A most betiltott szerek többsége nem volt rajta azon a tiltólistán, amit azt követően állítottak össze, hogy feltételezett terroristák több Nagy-Britanniából az Egyesült Államokba tartó repülőgépet próbáltak felrobbantani.
Vágólapra másolva!

Tilos a nagy-britanniai repülőtereket igénybe vevő utasoknak kozmetikai szereket maguknál tartani - közölte a szigetország két legnagyobb repülőterét, a Heathrow és a Gatwick repülőtereket működtető brit társaság. A döntés értelmében az utasoknál nem lehet hintőpor, ajakrúzs, szemkihúzó festék, szempillaspirál.

The Daily Telegraph című lap keddi száma szerint az ajakrúzs kivételével a fölsorolt szerek nem szerepeltek a Londonból induló légi járatok ellen tervezett merényletek után indexre tett szerek listáján. Az állítólagos terroristák a brit rendőrség szerint folyékony vegyi anyagokat összeöntve tíz gép fedélzetén kotyvasztottak volna robbanószert, és egy elektromos berendezésnek álcázott detonátorral akarták felrobbantani a bombákat.

A brit hatóságok augusztus 8-án tiltották meg a kézipoggyász felvitelét a gépekre az utasok. A korlátozás minden légitársaság minden járatára vonatkozik, amely az ország repülőtereiről száll fel. Az utasok csak úti okmányaikat, szemüvegüket és néhány más tételesen felsorolt tárgyat - pénztárca, gyógyszer, zsebkendő, kulcsok - vihetnek magukkal a fedélzetre. Tiltólistán szerepel a mobiltelefon és a laptop is. A csecsemővel utazók felvihetik a fedélzetre a gyerek úti élelmét, de a bébiételt a szülőknek meg kell kóstolniuk.

[origo]/MTI