Vádemelés a légi robbantás kitervelői ellen

Vágólapra másolva!
Tizenegy ember ellen vádat emelt a brit ügyészség a transzatlanti légi járatok ellen tervezett merényletek miatt. A gyanúsítottak lakásain a rendőrség pokolgép-készítéshez szükséges eszközöket és mártíromságra felkészítő videókat talált.
Vágólapra másolva!

Nagy-Britanniában tizenegy ember ellen emeltek vádat a transzatlanti légi járatok elleni meghiúsított merényletkísérletekkel kapcsolatosan őrizetbe vett huszonhárom személy közül - közölte hétfőn Susan Hemming államügyész. Nyolc gyanúsított ellen gyilkosságra való összeesküvés és terrorcselekmény előkészítése a vád.

Az ügyésznő szerint olyan robbanószerkezetek gyártása miatt állítják őket bíróság elé, amelyeket a kiszemelt repülőgépeken akartak működésbe hozni. Egy 17 éves fiú ellen a terrorcselekményre alkalmas eszközök birtoklása miatt emeltek vádat, két másik személy ellen pedig azért, amiért eltitkolták a készülő terrorcselekményre vonatkozó értesüléseiket. Egy nőt szabadlábra helyeztek, több mint tizenegyen pedig továbbra is őrizetben maradnak.

A 11 vádlott közül kilencen londoniak, ketten pedig a fővárostól 50 kilométerre észak-nyugatra fekvő High Wycombe lakosai. Az őrizetbe vett gyanúsítottak lakásain a Scotland Yard közlése szerint pokolgép készítésére alkalmas eszközöket, elektromos és vegyi anyagokat, köztük hidrogénperoxidot, és "mártíromságra" felkészítő videókat foglaltak le.