Többen meghaltak a hőség miatt Dél-Európában

Vágólapra másolva!
A hétvégén hőhullám sújtotta Dél-Európát: a helyenként 44 fokot is elérő forróság erdő-és bozóttüzeket okozott Olaszországban és Görögországban. Bulgáriában és Romániában emberáldozatot is követelt a hőség.
Vágólapra másolva!

Kilenc ember halálát okozta az elmúlt két napban a hőség Bulgáriában, és több százan szorultak sürgősségi ellátásra a tikkasztó meleg miatt - közölte vasárnap a bolgár egészségügyi minisztérium. Bulgária néhány körzetében 40 fok fölé emelkedett a hőmérséklet a hétvégén, több helyen megdőlt a melegrekord. A Fekete-tenger vize már 28 fokos.

A mentőszolgálatok megerősített munkarendben dolgoznak. Az orvosok azt tanácsolják a városlakóknak, hogy nap közben ne menjenek ki az utcákra, és nagy mennyiségű folyadékot fogyasszanak. A rendőrség betiltotta a teherautók közlekedését. A hőség fennakadásokat idézett elő a vasúti közlekedésben, mivel a vasúti sínek deformálódtak.

Romániában a hétvégén négyen haltak meg a kánikula miatt. Az ország déli megyéiben előfordult negyven fokos hőség is. Egyes becslések szerint vasárnap volt eddig az év legmelegebb napja. Bukarestben például csak vasárnap reggel hét és délután két óra között az elviselhetetlen hőség miatt négyszázan igényelték a mentősök segítségét.

Görögország déli részén és Athén körzetében vasárnap több helyen küzdöttek erdőtüzekkel a tűzoltók. Árkádia térségében két tűzoltó repülőgépet vetettek be a lángok feltartóztatására. Az ország nyugati részén még éjszaka sem süllyed a hőmérséklet 30 fok alá. Vasárnapra virradóra a Peloponnészoszi-félszigeten például 34 fokot mértek. Napközben 41 fokos meleg van Görögország egy részén. A helyi önkormányzatok ismét megnyitották a középiskolák, helyi klinikák légkondicionált termeit a városlakók előtt. Athénban 26 "hőségmenhely" üzemel.

Olaszországban különösen Calabria, Campania, Basilicata tartományok és Szicília szigete fulladozik a rendkívüli melegtől, utóbbin egyes helyeken a hőmérséklet a 44 fokot is eléri. Szombaton az országban 76 erdő-és bozóttüzet észleltek.