Irán felkészült bármilyen izraeli akcióra

Vágólapra másolva!
"Izrael teljesen eszét vesztette a Hezbollah ereje láttán, és a történelmi tapasztalatokból okulva Iránnak készen kell állnia bármilyen izraeli akcióra" - közölte az iráni hadsereg főparancsnoka. Az ázsiai országban ezért nagyszabású hadgyakorlatok kezdődtek.
Vágólapra másolva!

Az iráni hadsereg felkészült bármilyen izraeli akcióra a libanoni háborút követően, amelyben a zsidó állam vereséget szenvedett a síita Hezbollah fegyvereseitől - jelentette ki szombaton az iráni hadsereg főparancsnoka. Ataollah Szalehi az Irán délkeleti részében kezdődött, hadgyakorlat első napja után nyilatkozott.

Kijelentette: "az ellenség (Izrael) teljesen eszét vesztette a Hezbollah ereje láttán, és a történelmi tapasztalatokból okulva (Iránnak) készen kell állnia". Izrael 1981-ben légi csapást mért Irak nukleáris létesítményeire, és egyes elemzők úgy vélik, hogy fontolóra vehet még egy Irán elleni csapást is. Ugyanezen források hozzáteszik azonban, hogy ez nehezebb feladat lenne, részben azért, mert Irán atomlétesítményei nagy területen szétszórva helyezkednek el.

Szalehi közölte: terveket készítettek, amelyek minden bizonnyal meglepik majd ellenségeiket, mint mondta, a hadgyakorlatok átfogják az egész országot. Elemzők szerint az iráni gyakorlat leplezett fenyegetés, amellyel Teherán azt kívánja jelezni, hogy képes szétrombolni a létfontosságú olajszállítási útvonalakat, ha az atomlétesítményeiről kibontakozott vitája a Nyugattal elmérgesedik.