Tanár ölhette meg a gyerek szépségkirálynőt

Vágólapra másolva!
Elfogtak Thaiföldön egy férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy tíz évvel ezelőtt ő ölte meg a hatéves amerikai gyerek szépségkirálynőt, JonBenet Ramseyt. A 41 éves tanár állítja, hogy a kislány halála véletlen volt. A rendőrség szerint a férfi azt is közölte, szerelmes volt a lányba.
Vágólapra másolva!

Az egész Egyesült Államokat megrázó eset 1996-ban történt, amikor holtan találták a hatéves JonBenet Ramseyt, aki korábban gyerekszépségversenyt nyert. Holttestére a családi ház pincéjében találtak rá a Colorado állambeli Boulderben. A kislányt megverték, fojtogatták, és a boncolás szerint lehetséges, hogy szexuálisan is bántalmazták.

A gyilkossággal most egy 41 éves amerikai tanárt gyanúsítanak, akit Thaiföldön kaptak el, de a gyilkosság idején Boulderben lakott. A férfi a rendőrség korábbi közlése szerint bevallotta, hogy ő ölte meg a kislányt. A gyanúsított azonban újságíróknak nyilatkozva később azt mondta: "JonBenettel voltam, amikor meghalt. Halála baleset volt."

A thai rendőrfőnök pedig szintén a sajtónak nyilatkozva közölte, a férfi elmondása szerint nem szándékos emberölés történt. "Azt mondta, szerelmes volt a lányba" - tette hozzá a rendőrfőnök.

A 41 éves tanárt a boulderi ügyészség elfogató parancsa alapján tartóztatták le, a rendőrség több hónapon át tartó nyomozása után. A férfit most napokon belül Colorado államba szállítják, ahol gyilkosság, emberrablás és gyermek szexuális bántalmazása vádjával állítják bíróság elé.

A letartóztatás hírét kiemelten kezelik az Egyesült Államokban, vezető helyen szerepel a főbb internetes portálokon. Nyilatkozott a lány édesapja is, üdvözölve a fejleményt. A család helyzete azért is különleges, mert korábban őket gyanúsították azzal, hogy közük lehetett a lány halálához.

A holttest megtalálása után a szülők ugyanis hónapokig nem voltak hajlandók vallomást tenni a rendőröknek. Később könyvet írtak az esetről, amely az eladási listák élére került. JonBenet anyja - aki gyerekkorában szintén szépvségkirálynő volt - idén júniusban meghalt rákban, nem sokkal azután, hogy a rendőrök közölték a családdal, a 41 éves tanárt gyanúsítják a kislányuk megölésével.