Lemondott a cseh kormány

Vágólapra másolva!
Lemondott Jirí Paroubek kormánya Csehországban. A döntés a két hónappal ezelőtt tartott választások óta húzódik, és eddig azért nem sikerült új kormányt alakítani, mert a választások óta mindkét nagy politikai tömörülésnek száz-száz képviselője van a cseh alsóházban.
Vágólapra másolva!

Lemondott szerdán délután a Jirí Paroubek vezette cseh hárompárti balközép kormány. Václav Klaus államfő elfogadta a lemondást. Paroubek és kabinetje ugyanakkor ügyvezető kormányként hivatalban marad, amíg nem lesz új kormány. Az államfő korábbi bejelentése szerint még a nap folyamán új kormányfővé nevezi ki Miroslav Topoláneket, a választáson győztes Polgári Demokratikus Párt elnökét, és megbízza az új kabinet megalakításával.

Csehországban teljes a politikai káosz a június 2-3-i választások óta. A gondokat az okozza, hogy mindkét nagy politikai tömörülésnek, a jobboldalnak és a baloldalnak is 100-100 képviselői helye van a 200 tagú alsóházban. A jobboldalon három politikai erő van, a legtöbb mandátumot szerző Polgári Demokrata Párt (ODS), a kereszténydemokrata-néppárti unió (KDU-CSL) és a zöldek. A baloldal pedig a szociáldemokratákból és a kommunistákból áll.

A cseh alkotmány szerint a választás után csak akkor mondhat le a régi kormány, ha megalakult az új - működőképes - parlament. A képviselőház alakuló ülése két hónapos huzavona után végül a múlt héten fejeződött be, miután a honatyáknak mindenről sikerült megállapodniuk - köztük az ideiglenes házelnök és az elnökhelyettesek megválasztásáról és a képviselőházi bizottságok összetételéről.

Topolánek szerdán reggel egy prágai kereskedelmi rádiónak nyilatkozva azt mondta, hogy kisebbségi kormányt tervez, amelyet mintegy két-három hét alatt szeretne tető alá hozni. A polgári demokrata kisebbségi kormány támogatásáról, vagy megtűréséről Topolánek a szociáldemokratákkal folytat tárgyalásokat. A szociáldemokraták bizonyos feltételek mellett hajlandóak támogatni egy ilyen kormányt, de azt mérlegelik, hogy az legfeljebb két évig maradna hivatalban, aztán új parlamenti választásra kerülne sor.

A polgári demokraták szerint azonban legalább három éves mandátumra van szüksége az új kormánynak. Azzal érvelnek, hogy 2009-ben Csehország lesz fél évig az Európai Unió soros elnöke, s nem lenne szerencsés, ha közvetlenül ez előtt a dátum előtt kormányváltásra kerülne sor. "Ha a szociáldemokraták számára a három év nem elfogadható, akkor inkább a jövő év tavaszára előre hozott parlamenti választást támogatjuk" - jegyezte meg Topolánek a rádióban.

A feltételeket a felek írásos megállapodásban rögzítenék, hogy ellenőrizhetőek legyenek.

MTI/[origo]