Tűzszünet alatt is lőnek Libanonban

Vágólapra másolva!
Helyi idő szerint hajnali kettőtől elrendelték, hogy az izraeli hadsereg szüntesse be a támadó harcot Libanonban. A harcok ennek ellenére még a helyi idő szerint reggel nyolckor életbe lépett tűzszünet előtt egy órával is folytak, és nap folyamán is voltak összecsapások izraeli katonák és a Hezbollah gerillái között. A fegyvernyugvás törékeny, a libanoni kormányban ugyanis nem tudtak megegyezni a Hezbollah leszereléséről.
Vágólapra másolva!

Helyi idő szerint reggel nyolckor életbe lépett a tűzszünet Libanonban. Előzőleg Ehud Olmert izraeli kormányfő elrendelte, hogy az izraeli katonák helyi idő szerint hajnali két órától (közép-európai idő szerint egy órától) szüntessék be a harcokat. Az utasítás szerint a katonák csak önvédelemből használhatják fegyverüket.

A harc ugyanakkor még a reggel nyolc órás tűzszüneti határidő közeledtével is folytatódott. Izrael heves légitámadásokat intézett libanoni, többek között Szaida (Szidón) térségében lévő célpontok ellen. Összecsapások voltak a határ mentén, Kirjat Smona közelében, míg Haifában és Cefatban megszólaltak a rakétatámadásra figyelmeztető szirénák.

A tűzszünet érvénybe lépése után is voltak harci cselekmények. Izraeli katonák hat Hezbollah-harcossal végeztek három hétfői összetűzésben - közölték az izraeli hadsereg illetékesei. Az izraeli források szerint a libanoni síita szervezet négy fegyverese vesztette életét az első incidensben Hadasza város térségében, három órával a tűzszünet reggeli életbe lépte után. Két további összecsapásban egy-egy Hezbollah-harcos esett el a nap folyamán.

A harcok hétfői beszüntetéséről az ENSZ Biztonsági Tanácsának a 1701-es sorszámú határozata alapján a hét végén állapodott meg a libanoni és az izraeli vezetés. A határozat szerint a tűzszünet helyi idő szerint reggel nyolckor lépett életbe.

A fegyvernyugvást egyelőre nem kommentálta a libanoni kormány és nem hangzott el felhívás a harcok beszüntetésére a Hezbollah részéről sem. Izrael a tűzszünet ellenére fenntartja a Libanon elleni légi és tengeri blokádot, amíg létre nem hoznak egy olyan rendszert, amely megakadályozza, hogy a Hezbollah fegyverekhez jusson.

Az izraeli katonákat sem vonják ki még teljes mértékben Libanon területéről. Akik ott maradnak, majd csak azt követően távoznak, hogy az ENSZ libanoni erői (UNIFIL) megérkeznek a térségbe, és átveszik az ellenőrzést. A Háárec értesülése szerint a tartalékosokkal feltöltött alakulatok már megkezdték a kivonulást. A becslések szerint 30 ezer izraeli katonát vezényeltek a közel-keleti arab ország területére.

A kivonulást ugyanakkor hátráltathatja, hogy a libanoni kormánybon belül megakadtak a Hezbollah leszereléséről és 15 ezer libanoni katona térségbe küldéséről szóló megbeszélések. A tűzszünet törékenységét jelzi az is, hogy Haszan Naszrallah, a Hezbollah vezére a hétvégén közölte, tiszteletben tartják a tűzszünetet, ám ellenállnak bármiféle fennmaradó izraeli megszállásnak. Ami pedig még egy darabig biztosan marad, mivel a közös ENSZ-libanoni békefenntartó erők felállítása legalább egy hónapot vesz igénybe. Az első nemzetközi csapatok leghamarabb jövő héten indulhatnak. Javier Solana az EU külügyi megbízottja szerint Franciaország és Olaszország, de az Izraellel diplomáciai kapcsolatokat nem ápoló Malajzia és Indonézia is kész katonákat küldeni.

A több mint egy hónapja kezdődött harcokban több mint ezer libanoni vesztette életét, javarészt ártatlan civilek. Izraelben 163-an haltak meg - köztük 43 civil.

MTI/[origo]