Blair Barbadoson, Bush Texasban nyaral

Vágólapra másolva!
A közel-keleti konfliktus és a repülőgépek elleni, felderített merénylettervek ugyan megzavarták a nyugati nagyhatalmak vezetőinek nyaralását, de rövidebb-hosszabb időre mindannyian el tudtak utazni vakációra. Bush Texasban, Blair Barbados szigetén, Angela Merkel az Alpokban pihent. A francia, a spanyol és az olasz politikusok hazai úticélokat választottak.
Vágólapra másolva!

Bush a farmján

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Az amerikai elnök a közel-keleti krízis miatt lerövidítette szokásos nyári vakációját. George W. Bush általában az egész augusztust 700 hektáros texasi farmján tölti lovaglócsizmában és kertészollóval. Idén mindössze 10 napig, augusztus 3-tól 13-ig volt Crawfordban az elnök. A tanácsadók azt javasolták Bushnak, hogy mielőbb térjen vissza a Fehér Házba. Maga a külügyminiszterasszony is felkereste az elnököt egyeztetés céljából Crawfordban.

Blair Barbadoson

Tony Blair kölcsönvillában nyaralt Barbadoson. A brit miniszterelnök évek óta a szigetre jár nyaralni népes családjával. Blair a libanoni konfliktus kirobbanásának napjaiban kezdte tervezgetni szabadságát - és erről többször nyilatkozott is. A sajtó és a közvélemény felháborodására végül néhány nappal elhalasztotta a vakációt.

Forrás: EPA
Forrás: EPA

A kritika nem csupán azért érte Blairt, mert úgy tűnt, a közel-keleti konfliktust figyelmen kívül hagyva elutazik. A kormányfő, valamint felesége, Cherie és négy gyermekük Sir Cliff Richard vendégszeretetét élvezi Barbadoson. Cliff Richard 3 millió fontot érő, teniszpályával, medencével felszerelt villájában a Blair-család egyetlen fontot sem fizet a nyaralásért. Az újságok pedig nem értik, miért fogad el ilyen szívességet a házaspár. Szemet szúrt a sajtónak az is, hogy Sir Cliff Richard a közelmúltban állt elő javaslatával: itt volna az ideje módosítani azt a törvényt, amely a szerzői jogdíjak mértékéről rendelkezik.

A lapok többsége éles hangú cikkeket és fotókat közölt a barbadosi villában nyaraló Blair családról az elmúlt héten is, amikor a legmagasabb fokozatú terrorriadót rendelték el Nagy-Britanniában. Igaz, a The Daily Telegraph szerint Blair kormánya tagjaival konzultálva "fontolóra vette" esetleges idő előtti hazatérését, de a Daily Mirror bulvárlap azt írta, maradjon ott, ahol van, "nem nagyon hiányzik otthon".

A franciák Franciaországban

Hazájukban töltik ezzel szemben a vakációt a francia politikai vezetők. Jean François Copé kormányszóvivő közlése szerint részben azért, mert túl sok "nyitott dosszié maradt az asztalon". Copé elsősorban a közel-keleti konfliktusra utalt ezzel. Jacques Chirac francia elnök augusztus 2. és 24. között a hivatalos elnöki nyaralóban pihen, Breganconban. Dominiques de Villepin kormányfő a normandiai Dinardban kapcsolósik ki. A járókelők kora reggel a tengerparton találkozhatnak a kocogó miniszterelnökkel. Nicolas Sarkozy belügyminiszter feleségével, Ceciliával a dél-franciaországi Arcachonban tölt 3 hetet.

Zapatero a Kanári-szigeteken

Jose Luis Rodriguez Zapatero feleségével tölti augusztusi szabadságát, évről évre a Kanári-szigetekre utaznak. A szigetek jótékony klímájának köszönhetően a spanyol kormányfőnek állítólag sikerült megszabadulnia krónikus légúti betegségétől - írja a la Repubblica című olasz lap. Zapatero ezúttal a spanyol állam tulajdonában lévő rezidencián kúrálhatja magát. A villa korábbi gazdája Huszein jordániai király volt.

A spanyol királyi pár a madridi hőség elől Mallorca szigetére menekül, és mint minden évben, idén is augusztus végéig marad a palmai Marivent nyári kastélyban. János Károly rajong a vitorlázásért. Mint rendesen, János Károly király ezúttal is fogadja nyári munkamegbeszélésen Zapatero miniszterelnököt a Marivent kastélyban.

Merkel az Alpokban

Angela Merkel a hegyekben kirándult. A német kancellár Észak-Olaszországot választotta nyári úticélul. Férjével, Joachim Sauerrel egy hetet töltött az Alpokban. A vakáció a nyilvánosság teljes kizárása mellett telt. Merkel és férje 1400 méteres magasságban, Dolomitenhof településen pihent egy szállodában. A házaspár sétált, túrázott, sokat olvasott és meglátogatta a Reinhold Messner, a Mount Everest megmászója által létrehozott hegyi múzeumot.

Az olaszok Itáliában

Giorgio Napolitano olasz köztársasági elnök biztonsági okokból lemondott szokásos nyaralóhelyéről. Az idős politikus Stromboli szigetén szokott pihenni nyaranta, most azonban egy biztonságosabbnak tartott vidéki birtokra vonult vissza. Romano Prodi kormányfő feleségével, Flaviával nyaral az Appeninekben. A miniszterelnök sok könyvvel és tortellinivel magpakolva, autón indult vakációzni Bebbióba - áll a la Repubblica összeállításában. Augusztus 9-én ott ünepelte 67. születésnapját is. Silvio Berlusconi volt kormányfő a lap beszámolója szerint nyáron egyik mondén estélyről a másikra jár. Nyári főhadiszállása Szardínia szigetén, a Costa Smeraldán van.