Negyven helyett egy halott az izraeli bombázásban

Vágólapra másolva!
Egy ember halt meg a dél-libanoni Hulát ért izraeli légi támadásban - közölte Fuád Szinjóra. A libanoni kormányfő korábban arról beszélt, hogy több mint negyven áldozata volt a dél-libanoni falut ért bombázásnak.
Vágólapra másolva!

Egy ember halt meg, nem pedig negyven - mint attól korábban tartani lehetett - a dél-libanoni Hulát ért izraeli bombázásban - közölte hétfőn a libanoni miniszterelnök. Fuad Szinjóra előzőleg arról számolt be, hogy a faluban két, több tucat emberrel zsúfolt házat bombáztak le az izraeliek - mint utóbb megmagyarázta, így hallották az egyik helybélitől. Az ő beszámolóját azonban utóbb javította egy másik helyi lakos, aki szerint egy ember halt meg, míg a lebombázott házak alatt élve találták meg a támadás idején ott tartózkodó ötven embert.

A kormányfő előzőleg szándékos mészárlással vádolta meg az izraeli hadsereget az Arab Liga bejrúti külügyminiszteri értekezletének megnyitóján. A külügyminiszterek zárt ajtók mögött tanácskoznak a libanoni főváros központjában, a kormány székházában.

Libanoni biztonsági források szerint az izraeli harci gépek két hullámban támadták Hulát. Az első támadásban egy olyan házat romboltak le, ahol 17 ember keresett menedéket. A második légi csapásban két szomszédos épület semmisült meg, amelyben 40-en húzták meg magukat. A helyiek attól tartottak, hogy akár hatvan ember - köztük sok gyermek - is meghalhatott a támadásokban. Mint mondták, a legtöbben pásztorok és a családtagjaik voltak, akik nem voltak hajlandók elmenekülni a harcok elől és hatrahagyni állataikat.

A biztonsági források szerint a mentők nem tudtak azonnal eljutni a helyszínre a folytatódó támadások miatt. Az izraeli hadsereg közölte, hogy még ellenőrzi a Hulában történtekkel kapcsolatos beszámolókat, de megismételte, hogy a dél-libanoni falvak lakosságát előzőleg felszólították a távozásra.

Július 30-án egy izraeli légi csapás a dél-libanoni Kana városában, libanoni adatok szerint 54 embert - köztük sok gyereket - ölt meg, a New York-i központú Human Rrights Watch emberjogi szervezet ugyanakkor 28 halottról és 13 eltűntről számolt be. A Hezbollah fegyveresei hétfő hajnalban Hula közelében megtámadták az előrenyomuló izraeli erőket, és öt katonát megsebesítettek.