A Hezbollah kész a tűzszünetre

Vágólapra másolva!
Egyezségre jutott egymással az USA és Franciaoszág a libanoni konfliktussal kapcsolatos ENSZ-határozatról, mire válaszul a Hezbollah egyik vezetője bejelentette: készek a tűzszünetre. Izrael azonban tovább harcol, szombaton minden eddiginél hevesebbb támadássorozatot indított Izrael Dél-Libanon ellen. Végrehajtottak egy kommandós akciót is Hezbollah-aktivisták ellen Szúrban (Türosz). A síita szervezet sem tétlenkedett: három embert öltek meg Izraelre szombaton kilőtt rakétái.
Vágólapra másolva!

Az Egyesült Államok és Franciaország megállapodott egy libanoni tűzszünetet sürgető ENSZ-határozat szövegéről - jelentette be szombaton John Bolton amerikai ENSZ-nagykövet. Előzőleg hetekig ment a huzavona a Biztonsági Tanácsban arról, hogyan is fogalmazzák meg a tervezett határozatnak a harcok befejezésére felszólító részét. A BT későbbi időpontban tárgyal az új javaslatról, amelyet Bolton szerint napokon belül elfogadhatnak. Értesülések szerint a tervezet az erőszak teljes - de nem az azonnali - beszüntetését követeli majd Izrael és a Hezbollah között. Izraelnek ugyanakkor joga lesz arra, hogy légi csapást mérjen, ha a Hezbollah megtámadja.

A bejelentésre válaszul a Hezbollahot a libanoni kormányban képviselő Mohamed Fneis bejelentette: a szervezet kész a tűzszünetre, ha Izrael kivonul Libanonból. "Védekező pozícióban vagyunk. Amennyiben Izrael véget vet az agressziónak, leállítjuk (a harcot) azzal a feltétellel, hogy nem marad egyetlen izraeli katonai sem libanoni földön" - mondta.

Izrael üdvözölte a bejelentést, de közölte, egyelőre folytatják a harcot. Szombaton az eddigi legsúlyosabb légi és tüzérségi csapások érték Libanon déli részét a harcok július 12-i kezdete óta. A libanoni rendőrség szerint reggel öt óra és dél között Izrael 250 légitámadást hajtott végre, és 4 ezer tüzérségi lövedéket lőtt ki. A légitámadások által leginkább érintett térség Szúr (Türosz) déli és keleti része volt. Egy, az izraeli határhoz közeli faluba - Aitarúnba - pár óra alatt 2000 lövedék csapódott be, a település a földdel vált egyenlővé. A határtól öt kilométerre tizenöt falut rendszeresen lőnek az izraeliek. Az áldozatok száma azonban viszonylag alacsony, csak 14-en sérültek meg, mert a lakosság nagy része már napokkal korábban elmenekült.

Az izraeli hadsereg szóvivője - a libanoni rendőrségi adatokkal szemben - úgy tájékoztatott szombaton, hogy Izrael 160 légi csapást mért Libanonra az elmúlt 36 óra folyamán: 88-at pénteken és több mint 70-et szombaton.

A légi és tüzérségi hadmozdulatok mellett ugyanakkor kommandós-akciót is indítottak Szúrban az Izraeliek. A helikopterekkel érkező különleges egységek egy ötemeletes ház egyik lakását rohamozták meg a városban. Az akcióban több Hezbollah-vezetőt megöltek, és nyolc izraeli katona megsebesült. Izraeli illetékesek szerint a házból néhány órával korábban nagy hatótávolságú rakétákat lőttek ki Izraelre. Több síita fegyveressel is végeztek, és számos rakétakilövő-állványt megsemmisítettek.

A Hezbollah szerint azonban a kommandósokat visszaverték, és azóta már több újabb rakétát lőttek ki Izraelre. A rakéták három emberéletet oltottak ki egy izraeli arabok lakta faluban, Arab al-Aramsében.

Bejrútban tárgyalt szombaton David Welch közel-keleti ügyekért amerikai külügyi államtitkár-helyettes. Előbb Nabih Berri parlamenti elnök, majd Fuád Szinjóra kormányfő fogadta. A megbeszélések után nem nyilatkoztak a sajtónak. Berri a síita Amal párt vezetője, és közvetítőnek tekintik a Hezbollah és a többi fél között.

MTI/[origo]