Szlovákiában megszüntették a vizitdíjat

Vágólapra másolva!
Megszünteti a szlovák kormány szeptember elsejétől az orvosi kezelések után fizetendő, közel 140 forintos vizitdíjat. A Robert Fico vezette szociáldemokrata SMER választási ígéreteiben kiemelten szerepelt a vizit-és ágydíjak megszüntetése. A Magyarországon is tervezett vizitdíj öltetét a Gyurcsány-kormány szlovák szakértőkre támaszkodva dolgozta ki.
Vágólapra másolva!

Vizitdíj itthon is

A néhány száz forintos vizitdíj bevetésének terve szerepel a hazai egészségügy reformjával foglalkozó zöld könyvben is. A szakértői anyag azzal érvel az orvosi kezelésenként fizetendő vizitdíj bevezetése mellett, hogy még a kis összegű, de nyilvános vizitdíj is képes visszaszorítani a nagyobb összegű és ellenőrizhetetlen hálapénzt. A hazai tervek kidolgozásában részt vett a szlovák egészségügyi reform egyik szülőatyja, Peter Pazitny is.

Robert Fico kormánya pénteken úgy döntött, hogy szeptember elsejei hatállyal megszünteti a húszkoronás - 143 forintos - vizitdíjat és a kórházi ágy egynapi használatáért jelenleg fizetendő, ötven koronás - 358 forint - ágydíjat. A Fico vezette szociáldemokrata SMER választási ígéreteiben a vizit-és ágydíjak megszüntetése, valamit a receptdíjak csökkentése kiemelten szerepelt, amiért az ellenzék populizmussal vádolta a pártot.

A vizit-és ágydíjak megszüntetésével az egészségügyi tárca megközelítőleg 600 millió koronától esik el évente, amit a kormány költségvetési keretekből akar pótolni. A szlovák orvosok egy része ellenezte a díjak eltörlését, mivel ez számukra közvetlenül is bevételkiesését okoz, és nehezményezik, hogy a kormány nem közölte, mivel ellentételezi számukra a kieső bevételt.

A betegeknek azonban továbbra is fizetniük kell a 20 koronás receptdíjat, valamint azért is fizetni kell, ha az orvos sürgősséggel látja el őket. A kormányfő a kormányülés után azt közölte: a recept- és sürgősségi díjak átalakításához, illetve megszűntetéséhez törvénymódosítás kell, de reményei szerint ezt a parlament végrehajtja, így októbertől a receptdíj is csökkenhet, várhatóan 5 koronára.

Szlovákiában még a Dzurinda-kormány 2003-ban vezette be a vizitdíjat, azzal az indokkal, hogy az emberek ne úgy tekintsenek az egészségügyre, mint egy ingyenes szolgáltatásra, hanem úgy, hogy értéke van az ellátásuknak.

A pozsonyi kabinet azután ült össze, hogy hajnali három óra után a parlamentben befejeződött az új kormányprogramról folyatott vita. A tervezetet pénteken reggel szavazta meg a szlovák parlament. Ezzel együtt Robert Fico kormánya bizalmat kapott a törvényhozástól.