Durayról faggatózik a szlovák rendőrség

Vágólapra másolva!
Vizsgálatot indított a szlovák rendőrség Ján Slota magyarokat durván támadó szlovák politikus feljelentése nyomán a szlovákiai Magyar Koalíció Pártjánál. Slota azért fordult a hatóságokhoz, mert Duray Miklós, a párt alelnöke februárban előadást tartott Budapesten, egy autonómiakonferencián.
Vágólapra másolva!

A Szlovák Nemzeti Párt vezetője, Ján Slota feljelentése nyomán a pozsonyi rendőr-főkapitányság vizsgálatot indított, és azzal kapcsolatos kérdések megválaszolására kérte a szlovákiai Magyar Koalíció Pártját (MKP), milyen minőségében vett részt Duray Miklós ügyvezető alelnök februárban egy Budapesten megrendezett autonómiakonferencián.

Az MKP-hoz érkezett levélben a rendőrség arra kér választ, hogy vajon Duray az MKP vagy a párt parlamenti frakciójának képviseletében, esetleg a párt ügyvezető alelnökeként vett részt a konferencián. Kérik a konferenciára szólító meghívó másolatának megküldését a júniusi választások nyomán ellenzékbe kényszerült magyar párttól (amely az előző két választási ciklusban a kormánykoalíció tagja volt).

A választások után az SNS került kormányzati pozícióba, és annak elnöke, a magyarellenes kirohanásairól elhíresült Ján Slota pedig tagja lett a kormánypártok elnökeiből álló, legfőbb döntéshozónak tekintett koalíciós tanácsnak.

Duray az eljárással kapcsolatban azt mondta: "A felháborodásom kétszeres. Egyrészt az indokolja, hogy az én szereplésem miatt nem engem, hanem a pártot kérdezik meg, másrészt az, hogy egyáltalán megkérdezik, merthogy semmi közük hozzá. A rendőrséget egyetlen törvény sem jogosítja fel az után nyomozni, hogy egy tudományos konferencián ki és miről adott elő. Ilyesmi utoljára a rendszerváltás előtt történhetett meg."

Emlékeztetett arra, hogy a finnországi, svédországi, dél-tiroli és spanyolországi szakértők, kutatók részvételével megrendezett és az MTA elnöke, Vizi E. Szilveszter megnyitotta tudományos tanácskozáson a kérdéskör számos határon túli és magyarországi kutatója vett részt és adott elő, köztük például Tabajdi Csaba, az EP magyar küldöttségének szocialista képviselője is. Duray hozzátette: a konferencián elhangzott előadása egyébként az azóta megjelent Riadó című kötetében is olvasható.