Belgrád kevesli Naser Oric büntetését

Vágólapra másolva!
Megdöbbenéssel fogadták Belgrádban azt, hogy a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) mindössze két évi börtönbüntetésre ítélte pénteken Naser Oric volt muzulmán parancsnokot a boszniai háborúban Srebrenica körzetében elkövetett bűneiért.
Vágólapra másolva!

Boris Tadic szerb elnök sajtóközleményében fejezte ki elégedetlenségét a "méltatlanul enyhe büntetés" miatt. "Két év börtönbüntetést szoktak kapni olyan személyek, akik lopnak az önkiszolgálókban. Botrányos, hogy ilyen enyhe büntetést kap valaki, aki háborús bűntényt követett el" - közölte Tadic.

A Vojislav Kostunica miniszterelnök vezette Szerbiai Demokrata Párt (DSS) az NT eddigi legszégyenletesebb ítéletének minősítette az Oric feletti verdiktet. "Láthatóan nincs vége a szerb nép és a szerb áldozatokat érő igazságtalanságnak, amely Hágából érkezik. Ezzel tovább süllyed a törvényszék amúgy is megtépázott tekintélye, semmivé válnak az igazságról és a háborús bűnösök megbüntetéséről szóló szónoklatok" - mondta Mladenovic.

A vádirat azt rótta Oric terhére, hogy az 1992-93-ban Srebrenica térségében tevékenykedő fegyveresei szerb polgári lakosokat kínoztak és gyilkoltak meg, közel félszáz, túlnyomórészt szerbek lakta várost és falut romboltak le, és fosztottak ki, több ezer szerbet kényszerítve menekülésre. A bíróság csak a kegyetlenkedések egy részében találta bűnösnek a parancsnokot. Felrótta neki, hogy nem akadályozta meg a bűncselekményeket, de méltányolta azt a magyarázatot, hogy Oricnak nem volt ehhez megfelelő eszköze. Mivel a vádlott több mint 3 éve őrizetében van, azonnal szabadlábra helyezték.

Predrag Simic szerb miniszterelnöki tanácsadó kétségbe vonta a törvényszék hitelét, mert - szerinte - nyilvánvalóan kettős mércét alkalmazott. Simic rámutatott arra, hogy már eleve az ügyészségi vádirat is feltűnően szelektív volt.

A hágai ügyészséget bírálta Natasa Kandic, a Humanitárius Jogi Alap nevű tekintélyes belgrádi civilszervezet vezetője is. Szerinte aki figyelemmel kísérte a pert, azt nem lephette meg az ítélet, mert az ügyészség nem hozakodott elő azokkal a bizonyítékokkal, amelyek révén akár 15 évi szabadságvesztést is kaphatott volna a bosnyák katonai parancsnok.

Az egykori boszniai szerb háborús foglyokat tömörítő egyesület vezetője, Slavko Jovicic figyelmeztetett, hogy az Oric elleni "szégyenletes ítélet" nem fog hozzájárulni a boszniai népek megbékéléséhez. Sérelmezte, hogy Carla del Ponte hágai főügyész teljesen figyelmen kívül hagyta az egyesület által továbbított irat- és felvételanyagot a Srebrenica környékén élő szerbek szenvedéseiről és az Oricék által véghezvitt mészárlásokról.