A lengyel erők 2007 júliusa előtt távoznak Irakból

Vágólapra másolva!
A lengyel katonák legkésőbb 2007 közepén elhagyják Irakot - valószínűsítette Lech Kaczynski lengyel államfő, szóvivőjének közlése szerint.
Vágólapra másolva!

"Kaczynski elnök februárban tájékoztatta George Bush amerikai elnököt, hogy a 2007. év lesz az utolsó. Az iraki lengyel küldetés nem tart tovább 2007 júniusánál" - jelentette ki pénteken Maciej Lopinski szóvivő. "Egyébként sem született még döntés a lengyel katonák iraki tartózkodásának 2006 utáni meghosszabbításáról" - emlékeztetett a szóvivő, aki szerint a döntés két-három hónapon belül várható.

A lengyel parancsnokság alatt szolgáló hadosztályban jelenleg 12 ország mintegy 2000 katonája teljesít szolgálatot, közöttük 880 lengyel katona.

Összesen huszonegy lengyelt - tizenhét katonát és négy polgári személyt, ez utóbbiak közül két televíziós újságírót - öltek meg eddig Irakban a 2003 márciusi invázió óta.