Vérfürdőbe torkollt egy rablás Dél-Afrikában

Vágólapra másolva!
Nyolc rabló és négy rendőr halt meg egy lövöldözésben, amely egy rablási kísérlet tettenérését követte Dél-Afrikában. A helyszínre érkező mentők a nyomokat látva vérfürdőnek nevezték a történteket.
Vágólapra másolva!

Az összesen tizenkét halálos áldozatot követelő tűzharc Johannesburgban tört ki vasárnap - írja a BBC News. A rendőrök azután ütöttek rajta a húszfős rablóbandán, miután azok kiraboltak egy külvárosi szupermarketet. A rablókat beszorították egy házba a város bűnözők által lakott negyedében, majd tüzet nyitottak az épületre.

Az illetékes Guateng megye rendőrfőnöke, Perumal Naidu a történtek után a BBC tudósítása szerint azt nyilatkozta: a banda az egséz megyét rettegésben tartotta. A rendőrfőnök hozzátette: büszke arra a négy rendőrre, akik az életüket adták a magye biztonságáért. A rendőrség letartóztatott tizennégy bandatagot, kihallgatásuk vasárnap éjszaka is folytatódik.