Irán újra az "olajfegyverrel" fenyegetőzik

Vágólapra másolva!
Irán vasárnap az "olajfegyver" bevetésével fenyegetőzött, ha "támadás éri az atomprogramjával kapcsolatos érdekeit". Teherán ismét elutasította az urándúsítás felfüggesztését, mint a tárgyalások újraindításának az előfeltételét.
Vágólapra másolva!

"Ha országunk érdekeit megtámadják, minden képességünket felhasználjuk (a válaszadásra), és ezek egyike a kőolaj" - közölte Kazem Vaziri-Hamaneh olajipari miniszter, akit az állami televízió idézett. Irán eddig elutasította az urándúsítás felfüggesztését, és a Nyugat nem rejtette véka alá, hogy a perzsa állam szankciókra számíthat, ha kitart szándéka mellett. A miniszter ennek kapcsán figyelmeztetett, hogy "szankciók esetén az olajár legkevesebb 100 dollárra fog felszökni".

Irán a világ negyedik legnagyobb kőolajtermelő országa, és a Kőolajexportáló Országok Szervezetén (OPEC) belül a második legnagyobb exportőr. Nagy-Britannia, Franciaország, Kína, Oroszország, az Egyesült Államok és Németország június 6-án adta át javaslatait Iránnak, amelyben egyebek között gazdasági ösztönzőket ajánl fel, de a tárgyalások újrafelvételéül szabja, hogy Teherán hagyjon fel az urándúsítási tevékenységgel.