Újabb támadásokat ígérnek csecsen felkelők

Vágólapra másolva!
A csecsen felkelők támadásainak Oroszország más részeire való kiterjesztésével fenyegetőzött Doku Umarov, a lázadók új vezére szombaton nyilvánosságra került közleményében. Umarov ígérete szerint a támadások kizárólag katonai és rendőri létesítmények ellen irányulnak majd.
Vágólapra másolva!

Az interneten - pénteki keltezéssel - megjelent közleményben Doku Umarov, a lázadók új vezére azt hangoztatta, hogy a csecsen felkelők az idén nyáron be kívánják fejezni az előkészületeket harci tevékenységük jelentős kiterjesztésére, s a Kaukázuson túl Oroszország más térségeiben is támadásokat akarnak végrehajtani. Umarov közölte, hogy e támadások kizárólag katonai és rendőri létesítmények ellen irányulnak majd.

A bejelentés arra utal, hogy a csecsen fegyveresek a jövőben kerülni kívánják a 2004 szeptemberében az észak-oszétiai Beszlan egyik iskolájában végrehajtott túszejtéshez hasonló akciókat. Az orosz rendfenntartó erők túszmentő ostromában akkor 331 ember vesztette életét - több mint felük gyermek volt.

A most nyilvánosságra került dokumentum Umarov első közleménye azóta, hogy az orosz belügyi egységek által múlt szombaton megölt Abdul-Malik Szajdullajev helyébe lépve átvette a csecsen lázadók "köztársaságának" vezetését.

Az orosz csapatok csecsen szövetségeseikkel együtt 12 éve harcolnak a szakadár fegyveresek ellen a muzulmán többségű észak-kaukázusi köztársaságban. A nagyszabású harci cselekmények már véget értek, de a felkelők rendszeresen hajtanak végre rajtaütéseket, aknatámadásokat és robbantásokat. A lázadás Csecsenföldön kívül Oroszország más déli, muzulmán többségű térségeiben is felütötte fejét.