Rosszabb az indonéz madárkór-helyzet, mint gondolták

Vágólapra másolva!
Az indonéziai Jáván majdnem minden tízedik gazdaság madárkórral fertőzött - állítja az ENSZ élelmezésügyi és mezőgazdasági szervezetének egyik szakértője. Jeff Mariner szerint ugyanakkor még rosszabbra fordulhat a helyzet, ha nem fordítanak nagyobb figyelmet a betegség megfékezésére.
Vágólapra másolva!

Sokkal elterjedtebb a madárinfluenza a házi szárnyasok között Indonéziában, mint azt eddig gondolták, és a helyzet még tovább súlyosbodhat, ha nem hoznak sürgős intézkedéseket. Erről pénteken Jakartában beszélt az ENSZ élelmezési és mezőgazdasági szervezetének (FAO) egyik szakértője.

Jeff Mariner szerint Jáva szigetén a FAO stábja január és május között 78 fertőzésgócot talált 12 megyében, ami azt jelenti, hogy majdnem minden tizedik gazdaság fertőzött volt. A számok ugyanakkor csak a területnek körülbelül harmadára vonatkoznak, mivel emberhiány miatt nem tudtak több felmérést készíteni. A FAO szakemberképző-programját ezért ki akarják terjeszteni Bali és Szumátra szigetére is.

Mariner figyelmeztetett: a vírus tovább terjedhet, ha Indonézia nem koordinálja a helyi hatóságok munkáját a betegség megfékezésére. Jelenleg ugyanis a fertőzés-gyanús szárnyasok kiirtását és az oltásokat csak hellyel-közzel alkalmazzák, és a járvány kitörését csak akkor jelentik, ha már emberi fertőzés is bekövetkezett.