Továbbra is secus múlttal vádolják Basescut

Vágólapra másolva!
Emil Constantinescu volt román elnök továbbra is vallja, hogy Traian Basescu jelenlegi államfő együttműködött az egykori kommunista titkosszolgálattal, a Securitatéval, s az ügyben Constantinescut szerdán ki is hallgatta a Securitate Irattárát Vizsgáló Tanács (CNSAS).
Vágólapra másolva!

A kihallgatás előtt adott interjújában Constantinescu (aki 1996 és 2000 között volt a Cotroceni-palota lakója) megismételte korábbi állítását, miszerint a birtokába került "bizonyítékok" szerint Basescu annak idején együttműködött a Securitatéval.

Constantinescu már tavaly decemberben tartott sajtóértekezletén jelezte, hogy Basescu múltjával kapcsolatosan olyan dokumentumok vannak a birtokában, amelyeket a CNSAS elé terjesztetett. E testület számára megjelölte azokat a személyeket is, akik információkat adhatnának ez ügyben.

Constantinescu nem azzal vádolta az államfőt, hogy "politikai rendőrségi tevékenységet" végzett volna, legalábbis abban az értelemben, ahogyan azt a jelenleg érvényben levő törvény meghatározza. Arról van szó csupán - mondta akkor -, hogy Basescu jelentéseket írt a Securitaténak, amikor még hajóskapitány volt, illetve amikor az országos hajózási ügynökség vezetőjeként dolgozott Belgiumban.

Basescu akkor maga válaszolt a médiában a volt elnök vádjaira, rámutatva, hogy Constantinescu ugyanazokat a dokumentumokat mutatta be, amelyekkel már egykori személyi titkára, Mugur Ciuvica is megszellőztette tavaly márciusban ugyanezt a dolgot. Az államfő akkor azt mondta, hogy az ügyet rég lezárták.

A CNSAS - a tulajdonképpeni átvilágító bizottság - mindenesetre hivatalból köteles volt megvizsgálni az ügyet, s ezért információkat kért a jelenlegi titkosszolgálattól, a SRI-től, s ezért hívta be szerdára Constantinescut. A volt államfő a kihallgatás után azonban a sajtó előtt megdöbbenésének adott hangot amiatt, amit megtudott. A SRI ugyanis azt a választ adta a CNSAS-nak: semmiféle dosszié, semmiféle irat nem létezik Basescu korábbi, ilyen jellegű tevékenységével kapcsolatosan.

Constantinescu kifejezte meggyőződését, hogy a SRI szándékosan titokban tart, illetve megsemmisített Basescu múltjával kapcsolatos hivatalos dokumentumokat. Jelezte: a titkosszolgálatnak az igazságszolgáltatás előtt kell felelnie ezért.