A szerb titkosszolgálat Vajdasággal riogat

Vágólapra másolva!
Keményen bírálták szerdán vajdasági elöljárók, pártvezetők és civil szervezetek Rade Bulatovicot, a szerb titkosszolgálat (BIA) főnökét, amiért parlamenti beszámolójában a Vajdaságot is a nemzetbiztonsági szempontból kockázatos szerbiai térségek közé sorolta Koszovóval, Dél-Szerbiával és a Szandzsákkal egyetemben. Bulatovic jelentésében vajdasági szélsőségesekről számol be, akiknek a célja a még megmaradt államközösség szétbomlasztása.
Vágólapra másolva!

Bojan Kostres vajdasági parlamenti elnök a Beta belgrádi hírügynökségnek nyilatkozva azt mondta, hogy Bulatovic szájából rendkívül veszélyes állítások hangzottak el, amelyek nyugtalanságot és félelmet kelthetnek a tartomány polgáraiban. Kostres ezért követelni fogja a BIA-tól és a szerb parlament nemzetbiztonsági bizottságától, hogy haladéktalanul továbbítsa a tartományi képviselőháznak az adatokat a Bulatovic által emlegetett nemzetbiztonsági kockázatokról. "Amennyiben kiderül, hogy az értékelés csupán olaj a tűzre a belgrádi hatalom politikai igényei szerint, akkor valakinek felelnie kell" - mondta Kostres.

Bulatovic a szerb parlament nemzetbiztonsági bizottságának hétfőn tett féléves jelentésében azt állította, hogy a Vajdaság területén is fellelhetők nemzetbiztonsági kockázatok, a nemzeti kisebbségekből származó szélsőségesek visszaélnek a jelenlegi politikai helyzettel - az államközösség felbomlásának és a koszovói jogállás meghatározásának folyamatával -, hogy leplezetten, új kezdeményezések örvén valósítsák meg szeparatista követeléseiket.

Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke leszögezte, hogy a vajdasági nemzeti kisebbségek között nincsenek szélsőségesek, és senki se akar elszakadni Szerbiától. Kasza szerint Bulatovic láthatóan nincs tisztában azzal, hogy a különféle nemzetiségű polgárok a Vajdaságban évszázadokon át együttélésre törekedtek. "... Saját léte érdekében neki (Bulatovicnak) újabb tűzgóc, összetűzés, ellenség kell" - hangoztatta Kasza.

Pavel Domonji, az újvidéki Helsinki-bizottság vezetője ugyancsak követelte Bulatovictól, hogy tényekkel támassza alá állításait. Szerinte a BIA főnöke politikai nyilatkozatot tett, amellyel visszaélhetnek a vajdasági autonómia ellenzői. Domonji rámutatott arra, hogy a BIA "megkegyelmez" a többségi lakosság soraiban fellelhető szélsőséges szervezeteknek és politikai védnökeiknek.