Feltételezett terroristákat vettek őrizetbe Észak-Írországban

Vágólapra másolva!
Az északír rendőrség tíz embert vett őrizetbe abban az akcióban, amelyet szakadár ír köztársaságiak ellen indítottak - jelentette hétfőn a rendőrség, hozzátéve, hogy a rajtaütéssel egy "lehetséges nagyobb terrorista összeesküvést" sikerült meghiúsítaniuk.
Vágólapra másolva!
Forrás: MTI
Az omagh-i merénylet áldozataira emlékeztek hozzátartozóik

"A mintegy 200 rendőr katonai biztosítás mellett vett részt az akcióban Armagh és Fermanagh megyében. Nyolc helyiséget kutattak át, és tíz embert vettek őrizetbe" - közölte az észak-írországi rendőrség. A közlemény azonban nem részletezi, hogy a most őrizetbe vetteket mivel gyanúsítják. A jelentés szerint a tíz elfogott közül egyiküket az 1998-as omagh-i robbantással kapcsolatban tartóztatták le.

Ez volt Észak-Írország történetének egyik legsúlyosabb robbantása. Az autóba rejtett pokolgép 225 kilogrammnyi robbanószert tartalmazott, és a 29 halálos áldozat mellett több mint 200 embert megsebesített. A merényletet egy szélsőséges britellenes csoport, a Valódi IRA hajtotta végre, amelynek tagjai jórészt a legnagyobb katolikus gerillaszervezet, az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) soraiból verbuválódtak.

A vérengzés mértéke annak idején magát a szakadár csoportot is megrendítette: a szervezet nem sokkal később bejelentette, hogy "elnézést kér" az emberéletben okozott veszteségért, s "a tevékenység további irányának meghatározásáig felfüggeszti hadműveleteit". A Valódi IRA önfeloszlatását az omagh-i merénylet után maga az IRA is nyilatkozatban követelte.