Meghosszabbították az iraki nemzetközi erők mandátumát

Vágólapra másolva!
Iraki kérésre engedélyezte a közép-keleti országban állomásozó, az Egyesült Államok vezette többnemzetiségű erő mandátumának meghosszabbítását helyi idő szerint csütörtök este az ENSZ Biztonsági Tanácsa.
Vágólapra másolva!

A Biztonsági Tanács azt követően járult hozzá a koalíciós erők megbízatásának 2006 végéig történő meghosszabbításáról, hogy a közelmúltban hivatalba lépett, alkotmányosan megválasztott új iraki kormány ilyen jellegű kéréssel fordult a testülethez.

A mandátumhosszabbítást a BT soros elnöki tisztét betöltő Dánia ENSZ-nagykövete, Ellen Laj jelentette be sajtónyilatkozat formájában, ami egyben azt is jelenti, hogy hivatalos határozatot erre vonatkozóan az ENSZ vezető szerve nem fogadott el.

A dán diplomata által ismertetett nyilatkozatban a BT üdvözölte az új iraki kormány megalakulását, továbbá ugyancsak üdvözölte azt az előrelépést, amit értékelése szerint az iraki biztonsági erők felállításában sikerült elérni.

Az Irakban állomásozó koalíciós erők többségét az ott állomásozó, mintegy 130 ezer fős amerikai haderő teszi ki.