Egyszerre 31 helyen robbantottak Thaiföldön

Vágólapra másolva!
Iszlám szélsőségesek egy időben 31 robbantást hajtottak végre csütörtökön Thaiföldön. A merényletekben két ember halt meg.
Vágólapra másolva!

Feltétélezett iszlám szélsőségesek csaknem egy időben 31 robbantást hajtottak végre csütörtökön Thaiföld déli részén. A merényletekben legalább két személy meghalt, többen pedig megsebesültek.

A rendőrség szerint a robbantás-sorozat összehangolt akció volt, a robbanószerkezeteket távirányítással hozták működésbe, és mindegyikük valamilyen kormányhivatal ellen irányult. A hatóságok úgy vélik, hogy az iszlámisták erőfitogtatásból robbantottak a főként muzulmánok lakta és a Malajziához közeli Narathivat, Pattani, valamint Jala tartományokban.