Még egyszer nekifeszül Iraknak és a táliboknak az USA

Vágólapra másolva!
Az elmúlt három év legkeményebb biztonsági intézkedéseit vezették be Bagdadban az amerikai és iraki csapatok. Eközben öt éve nem látott méretű offenzíva indul Afganisztánban a tálibok kifüstölésére.
Vágólapra másolva!

Az elmúlt 3 év legkeményebb biztonsági tervét vezetik be Bagdadban - írja a BBC. A keményítés célja, hogy a szövetségesek és a velük dolgozó iraki biztonságiak visszaszerezzék a város feletti teljes ellenőrzést. A város utcáit 40 ezer iraki és amerikai katona szállta meg, éjszaka szigorú kijárási tilalom lép érvénybe, az autóközlekedést pedig tiltják a pénteki mise idején.

A szigorú biztonsági intézkedések szerda hajnaltól érvényesek. Az akcióval igyekszenek kivédeni a szövetségesek azt is, hogy az iraki szélsőségesek Abu Muszad az-Zarkávi helyi al-Kaida vezető múlt heti likvidálása után bosszút álljanak. Az esetleges erőszakos cselekmények megelőzése érdekében betiltották a fegyvertartást is.

Az ellenőrzőpontoknál szigorúbbak a vizsgálatok, hosszú autósorok kígyóznak a tüzetes motozások miatt. A szigorú intézkedések ellenére a szerda sem telt el erőszak nélkül. Az iraki főváros északi részében autóba rejtett pokolgép robbant. A rendőrség szerint legalább két ember meghalt, hét pedig megsérült.

Keményítenek Afganisztánban is

Az afgán gyeplőn is húz eközben az USA. A tálib hatalom 2001-es megdöntése óta a legnagyobb offenzívát indítják el csütörtökön az Egyesült Államok vezette afganisztáni koalíciós erők több mint 11 ezer katona részvételével az ország déli részén. Az amerikai, brit, kanadai és afgán katonák részvételével zajló támadás célja a tálib harcosok megszorongatása négy olyan tartományban, amelyben különösen aktívak, de ezen belül is különösen Uruzgánban és Helmandban. A korábbi hasonló offenzívákba legfeljebb néhány ezer főt vontak be.

MTI/[origo]