Fészkükből is kiszorították a szomáliai hadurakat

Vágólapra másolva!
Elfoglalták Dzsohart az Iszlám Bíróságokhoz hű milíciák Szomáliában. Ezzel az utolsó olyan erődítés is elesett, amely az állítólag az Egyesült Államok támogatását élvező hadurak kezén volt. Múlt héten Mogadishuból, a fővárosból űzték ki őket.
Vágólapra másolva!

A szomáliai iszlamista fegyveresek elfoglalták a stratégiailag fontos Dzsohart, amely a fő ellenségeiknek számító hadurak utolsó erősítése volt. A csata előtt órákkal a négy hadvezér - aki korábban a fővárosból, Mogadishuból menekült ide - elhagyta a települést. A hadurakat - akiket kiszivárgott jelentések szerint az USA is támogatott az iszlamisták ellenében - múlt héten űzték ki az Iszlám Bíróságokhoz (ICU) hű fegyveresek a fővárosból.

Dzsohar elfoglalásával szinte egész Dél-Szomália az ICU kezére került. Most már rajtuk múlik, hogy segítenek-e a gyenge átmeneti kormánynak a rend helyreállításában, vagy megpróbálnak egy iszlám államot létrehozni.

A szomáliai hadurak, akik tizenöt évig uralták Mogadishut és Szomália nagy részét, most teljesen elszigetelődtek. A kelet-afrikai országok nairobi tanácskozásuk után szankciókat léptettek életbe velük szemben: korlátozzák beutazásukat és befagyasztották vagyonukat.