A sárkány és a medve ölelkezésétől tart az USA

Csütörtökön kezdődik a Sanghaji Együttműködési Szervezet csúcstalálkozója. Nyugaton egyre nagyobb figyelmet kap a közép- és kelet-ázsiai országokat tömörítő együttműködés. A NATO-nál vagy az EU-nál sokkalta nagyobb szerveződést nem csak mérete miatt figyeli gyanakvóan a többi nagyhatalom - egyelőre elsősorban az USA -, hanem azért is, mert már tört borsot az amerikaiak orra alá és várhatóan még fog is. Nem véletlenül csúfolják "diktátorok klubjának" vagy "új varsói szerződésnek" sem.

Legalább tíz ország vezetői gyülekeznek Sanghajban, ahol csütörtökön tart csúcstalálkozót egy, a világ közvéleménye számára egyelőre kevésbé ismert nemzetközi szervezet. A Sanghaji Együttműködési Szervezet (Shanghai Cooperation Organization - SCO) hivatalosan hat közép- és kelet-ázsiai államot tömörít, de több térségbeli ország - Irán, India, Pakisztán, Mongólia - megfigyelői státust kapott, és a csúcson pedig még ennél is több állam - például Afganisztán - képviselteti magát.

Az alig tíz éve, kínai kezdeményezésre indult, akkor még csak a katonai bizalmat és kapcsolatokat erősítő együttműködésben eredetileg öt állam fogott össze (Kazahsztán, Kína, Kirgízia, Oroszország, Tadzsikisztán). A Sanghaji Ötként éves csúcstalálkozókat tartó szervezet előbb bebocsátotta Üzbegisztánt is a tagjai köré, majd pontosan csütörtökön öt éve a Sanghaji Hatok aláírták a Sanghaji Együttműködési Szervezet alapokmányát.

Az együttműködés eleinte a biztonsági ügyekre korlátozódott, elsősorban a terrorista, szeparatista és szélsőséges mozgalmak visszaszorítását jelölték meg célként. Később ez kibővült a biztonsági kérdéseken kívül gazdasági területre is. Hosszú távon közös szabadkereskedelmi térség létrehozása a céljuk a tagoknak, de egyelőre sokkal fontosabbak az energiaügyi tervek: közös beruházásokat terveznek az ásványi energiahordozók utáni kutatás, azok kitermelése és szállítása területén, de erősödik a stratégiai együttműködés is, amit a közös terrorizmusellenes gyakorlatok jeleznek. Kiemelt kérdés emellett a kultúra ügye is.

Szemet hunynak a másik viselt dolgai fölött

Az SCO azonban sok mindenben különbözik a többi nemzetközi szervezettől. Elsősorban tagjai okán, amelyek - ha különböző mértékben is - egytől egyig mind tekintélyelvű államok. Sem Vlagyimir Putyin orosz, sem Hu Csin-tao kínai elnök nem tekinthető a demokrácia élharcosának, nem beszélve Emomali Rahmonov tadzsik vagy Nurszultán Nazarbajev kazah vezérről. Ráadásul az alapító okirat "be nem avatkozást" és "el nem köteleződést" ígér, miközben "új nemzetközi politikai rendszer kialakításának lehetőségeit keresi".

Ez nagyon jól jön a szervezet mindegyik tagjának: Oroszországnak nem kell a kaukázusi térségben folytatott politikája miatt magyarázkodnia, Kínán nem kérik számon az emberi jogok helyzetét, és támogatást kap Tajvannal, illetve muszlim szeparatistáival szemben, de például Üzbegisztánnak sem kell kínos kérdésekre felelgetnie az egy éve történt andizsáni vérengzéssel kapcsolatban.

Az említett alapelvek még Fehéroroszországot is arra bátorították, hogy kérje megfigyelői státusba vételét a szervezetnél. Az utolsó európai diktatúraként is emlegetett ország részvételét végül azzal utasították el, hogy "tisztán európai", de nem fogadták el az Egyesült Államok hasonló kérését sem. Talán nem véletlen, hogy a nyugati elemzők előszeretettel becézik "zsarnokok és diktátorok klubjának" az SCO-t.

Kiszorítanák az USA-t

Az Egyesült Államok szemét természetesen nem a a kulturális együttműködés keretében tervezett néptáncfesztivál szúrja, hanem attól tartanak, hogy az SCO által csökken saját, illetve közeli szövetségesei - például Japán - befolyása a térségben. És nem csak politikai, de a gazdasági és a katonai befolyásról is szó van. Az USA elsősorban a térség energiapiacáról való kiszorulása miatt aggódhat - Kína máris kedvező kölcsönökkel kecsegteti közép-ázsiai partnereit: a cél az erőforrások monopolizálása.

Stratégiai szempontból is aggasztja a világ egyetlen szuperhatalmát az együttműködés, mert például már keresztbe is tettek neki a közép-ázsiai katonai támaszpontjaival kapcsolatban. Az afganisztáni tálib rezsim ellen a 2001-es merényletek után indított hadműveletek idején ugyanis több közép-ázsiai országban is átengedtek volt szovjet támaszpontokat az amerikaiaknak. Az SCO azonban tavaly júliusban a kazahsztánbeli Asztanában tartott csúcstalálkozóján szorgalmazni kezdte, hogy az érintett államok - Üzbegisztán, Tádzsikisztán és Kirgízia - dolgozzanak ki menetrendet az amerikai támaszpontok felszámolására (azóta az üzbégek fel is kérték az USA-t, hogy hagyja el a K-2-nek vagy Karsi Hanabadnak is nevezett légibázist). Ráadásul ekkor jelentették be azt is, hogy India, Pakisztán és Irán is megfigyelő státust kap a szervezetben. Utóbbinak idénre jósolják teljes jogú taggá válását - akár már a sanghaji csúcson.

"A sárkány és a medve ölelése"

Az ismertek tekintetében nem véletlen, hogy az amerikai elemzők nem válogatnak a jelzőkben, ha a sanghaji együttműködésről beszélnek, és a módszerekben, ha semlegesítéséről van szó. Új hidegháborús fenyegetést, "új varsói szerződést", Oroszország "elvesztését" emlegetik. És az USA joggal tart az alig pár éves szervezettől. Erőforrások és lakosság tekintetében messze felülmúlja nem csak az Egyesült Államokat, de a teljes NATO-t vagy EU-t. A régebbi térségbeli szövetségek egyenesen eltörpülnek mellette.

Peter Brookes amerikai nemzetbiztonsági tanácsadó szerint az USA-nak meg kell akadályoznia, hogy a szerveződés kiteljesedjen mint szövetség, és emlékeztetni kell a részt vevő kisebb államokat, hogy "a sárkány és a medve ölelése" - a tapasztalatok alapján - kellemetlen éveket hozhat számukra. Brookes magas szintű látogatásokkal, hadügyi támogatással (közös hadgyakorlatok) és energiaügyi együttműködéssel győzné meg őket, hogy inkább a "harmadik nagy szomszéd" - az USA - mellé álljanak. Az SCO azonban nem csak az USA érdekeit sérti - állítja Brookes -, az "új nemzetközi politikai rendszer" "nem sok helyet hagy a szabad piacgazdaságnak, még kevesebbet a szabad gondolkodásnak".