Olmert: Izrael nem adja Ciszjordániát

Vágólapra másolva!
Londoni hivatalos látogatásán Ehud Olmert izraeli kormányfő megerősítette, hogy országa kész tárgyalásokra a palesztinokkal, ám a teljes kivonulást Ciszjordániából geopolitikai okokból valószínűtlennek nevezte. Az izraeli miniszterelnök szerint Izrael az 1967-es területfoglalás előtt is létező határai Ciszjordánia teljes feladása után nem lennének védhetők.
Vágólapra másolva!

Az izraeli politikus brit törvényhozók előtt kifejtette, hogy kész tárgyalni bármilyen palesztin kormánnyal, amely lemond a terrorizmusról, elismeri Izrael államot, és kitart a korábban megkötött megállapodások mellett. Izrael ugyanakkor sohasem egyezik bele abba, hogy kivonuljon minden területről, mert az 1967-os határok nem védhetők - szögezte le az izraeli miniszterelnök.

Az izraeli sajtó arról adott hírt, hogy az ország vezetése egyoldalú lépések helyett a ciszjordániai kivonulás mikéntjéről tárgyalna a palesztinokkal. Hírek szerint Ehud Olmert egyelőre vázlatos alternatív "kiigazítási" terve, amelyet Mahmúd Abbász palesztin elnök elé akar terjeszteni, felajánlja egy önálló palesztin állam létrehozását a Gázai övezetben és Ciszjordánia 90 százalékán átmeneti határokkal. Abbász ezzel szemben az összes gázai és ciszjordániai területet követeli, amelyet Izrael 1967-ben megszállt.

Olmert javaslata értelmében mintegy 70 ezer izraelit költöztetnének el a ciszjordániai elszigetelt zsidó telepekről, de az enklávékat alkotó nagyobb kolóniákat Izrael megtartaná, akár egyoldalúan is, ha a közel-keleti békefolyamat továbbra sem mozdulna ki a holtpontról.

A Háárec izraeli napilap beszámolója szerint Olmert ezeket az elképzeléseit a múlt hónapban George Bush amerikai elnökkel is megosztotta, most pedig Nagy-Britannia és Franciaország vezetőivel folytat egyeztetéseket tervéről. A Háárec tudomása szerint Olmert átdolgozott javaslatát az útiterv néven ismert nemzetközi békekezdeményezés egyik szakaszaként igyekszik bemutatni. Átugorná ezzel az útitervben megfogalmazott első fázist, amely a militáns csoportok leszerelését és a zsidó telepek építésének befagyasztását írja elő, és az átmeneti palesztin államra tett javaslattal egyből a másodiknak vágna neki.

Közben az izraeli kormányfő kedden hozzájárult ahhoz, hogy fegyvereket kapjon a palesztin elnök testőrsége. A lépést az indokolja, hogy az elmúlt hónapokban kiéleződött a feszültség Abbász és a kormányzó iszlámista Hamász mozgalom vezetői között, és ez támogatóik közötti fegyveres összecsapásokig fajult. A palesztin vezetés ezért az év eleje óta igyekszik megerősíteni a védelmet Abbász rámalláhi rezidenciája körül.

Izrael igyekszik a nemzetközi porondon elszigetelni a zsidó államot el nem ismerő Hamászt a pénzügyi támogatások megvonására vonatkozó felhívásaival, ugyanakkor izraeli vezetők többször is a mérsékelt, tárgyalásokra hajló Abbász támogatását hangoztatták.