Kizavarták öccsét Szaddám peréről

Vágólapra másolva!
Állandóan félbeszakította pert, ezért eltávolították a tárgyalóteremből Szaddám Huszein féltestvérét. Barzan at-Tikríti és exelnök bátyja ellen, hat másik egykori állami vezetővel együtt 148 síita 1982-es lemészárlása miatt folyik bírósági eljárás Bagdadban.
Vágólapra másolva!

Hétfőn eltávolíttatta a tárgyalóteremből a Szaddám Huszein elleni per bírája az exelnök ugyancsak a vádlottak padján ülő féltestvérét. Barzan at-Tikríti - a megdöntött rendszer titkosszolgálatának vezetője - a tárgyalóteremben uralkodó "félelemmel teli" légkörre panaszkodott, mire Raúf Abder-Rahmán, a tárgyalást vezető bíró közölte a vádlottal, ő maga kelt félelmet, s "csak gondot okoz itt a bíróságon". Miután Tikríti minduntalan félbeszakította, Abder-Rahmán kivezettette a vádlottat a teremből.

Nem ez volt az első eset a szópárbajoktól és tirádáktól sem mentes Huszein-perben, hogy az egyik vádlottat vagy védőt kiküldték a tárgyalóteremből. A per egy másik vádlottjának, Taha Jaszin Ramadan volt alelnöknek egyiptomi védője azt vetette a bíró szemére, hogy megfélemlíti a tanúkat. Az ügyvéd elpanaszolta, hogy nehéz tanúkat fölkutatni, mert sokan attól félnek, hogy őrizetbe veszik őket, ha Szaddám Huszein vagy a volt elnök valamelyik vádlott-társa mellett tanúskodnak.

A hétfői volt a per 33. tárgyalási napja. Az eljárás, amelyben múlt hónap óta a védelem vonultatja föl tanúit, kedden folytatódik.

Huszeinen, Tikrítin és Ramadanon kívül a diktatúra további hat tisztségviselőjét fogták perbe tavaly októberben. A vád szerint a - magukat ártatlannak valló - terheltek lelkén szárad Dudzsaíl 148 síita lakójának erőszakos halála. A településen 1982-ben merényletet kíséreltek meg Huszein ellen, s a vezetés feltehetőleg a támadás miatti megtorlásul megkínoztatta és megölette a falu lakóit.