Földrengés rázta meg Szumátrát

Vágólapra másolva!
A Richter-skála szerint 5,9-es erősségű földrengés rázta meg helyi idő szerint hétfő reggel az indonéziai Szumátra szigetét.
Vágólapra másolva!

Az első jelentések személyi sérülésekről, illetve anyagi károkról nem tettek említést. A hivatalos közlemény szerint a földmozgás epicentruma Bandar Lampung városától mintegy 530 kilométerrel délnyugatra volt. Szökőár-riadót a hatóságok nem rendeltek el.

Bandar Lampung Szumátra déli csücskén fekszik, a fővárostól, Jakartától mintegy 250 kilométerrel északnyugatra.

Május 27-én a Richter-skála szerint 6,3-as erősségű földmozgás rázta meg az indonéziai Jáva szigetét. A földrengés csaknem hatezer halálos áldozatot követelt.