Elrabolták a Hamász egyik parlamenti képviselőjét

Vágólapra másolva!
Álarcos fegyveresek elrabolták a palesztin területeken kormányzó Hamász radikális mozgalom egyik parlamenti képviselőjét hétfő este a ciszjordániai Rámalláhban; egy telefonáló a Fatah mozgalom tagjait nevezte meg a túszejtés elkövetőjeként.
Vágólapra másolva!

Hamász-képviselők közlése szerint az elrabolt honatya nyolc társával éppen egy tanácskozáson vett részt egy rámalláhi irodában, amikor álarcos fegyveresek rontottak be a helyiségbe és magukkal hurcolták a képviselőt. A többi honatyát a - Fatahot is vezető - Mahmúd Abbász palesztin elnökhöz hűséges palesztin biztonsági erők tagjai kimenekítették az épületből - tették hozzá.

Egy, magát a Fatahhoz kötődőnek nevező fegyveres az amerikai hírügynökséget telefonon úgy tájékoztatta, hogy a Fatah aktivistái hurcolták magukkal a képviselőt, akit a forrás Hálil Rabejként nevezett meg. A telefonáló állításait más forrásból egyelőre nem erősítették meg.

Az emberrablást megelőzően a Fatahhoz kötődő fegyveresek hétfő késő este golyózáport zúdítottak a palesztin kormányfő irodájára Rámalláhban, majd felgyújtották azt és a palesztin parlament épületét is. Nábluszban palesztin fegyveresek szintén tüzet zúdítottak a törvényhozás helyi épületeire; a tettesek kiléte ismeretlen, a Jordán nyugati partvidékén fekvő városban mindazonáltal erősen megvetette a lábát a Fatah fegyveres szárnya, az al-Aksza Mártírjainak Brigádjai.