Oroszország kiadott egy körözött boszniai szerbet

Vágólapra másolva!
Oroszország kiadta Bosznia-Hercegovinának a hágai Nemzetközi Törvényszék (NT) által háborús bűnök elkövetése miatt körözött Dragan Zelenovicot - jelentette csütörtökön a boszniai televízió.
Vágólapra másolva!

A kelet-boszniai Foca város katonai rendőrségének most 45 éves egykori parancsnokhelyettesét nemi erőszak elkövetésével és kínzással vádolja az NT. A boszniai szerb férfit tavaly augusztus végén a nyugat-szibériai Hanti-Manszijszk településen tartóztatták le, mert hamis iratok voltak nála. Mint kiderült, már évek óta a szibériai városban élt Petrovic álnéven, s az építőiparban dolgozott.

Carla del Ponte, az NT főügyésze már többször bírálta Oroszországot, amiért szerinte Moszkva nem működik együtt a kívánt mértékben a törvényszékkel. Hírek szerint az egykori Jugoszláviából elmenekült további háborús bűnösök élnek háborítatlanul orosz területen.