Moszkvát, Pekinget és Phenjant bírálja Rumsfeld

Vágólapra másolva!
Oroszországot, Kínát és Észak-Koreát is bírálattal illette az amerikai védelmi miniszter szombaton Szingapúrban egy évente megrendezett védelem- és biztonságpolitikai találkozón elmondott beszédében.
Vágólapra másolva!

Donald Rumsfeld a Sangri-La Párbeszéd elnevezésű, minden évben megrendezett fórumon szólalt föl. A találkozón 23 - javarészt ázsiai - ország képviselői vesznek részt, köztük 17 védelmi miniszter. A tanácskozás témái között szerepel Kína és India növekvő súlya a nemzetközi színtéren, az amerikai-ázsiai viszony a biztonságpolitika területén, a tengereken megvalósítandó biztonsági együttműködés és térségbeli biztonságpolitikai problémák.

- Minden korábbinál több nemzet válik egyre szabadabbá, a szabadság azonban egyre inkább támadásoknak van kitéve erőszakos szélsőségesek és haramiaállamok részéről. Az Egyesült Államok szorosan figyelemmel fogja követni más országok fejlődési útját - mondta felszólalásában Donald Rumsfeld.

Az amerikai védelmi miniszter példaként említette Oroszországnak a szomszédos országok szabadságának korlátozására tett kísérleteit, Kína katonai költségvetése átláthatóságának hiányát és az atomfegyverek kifejlesztésére törekvő Észak-Korea jelentette fenyegetést.

Donald Rumsfeld beszédében kitért a terrorizmus, a szakadár törekvések és a vallási fanatizmus elleni küzdelem céljából megalakított Sanghaji Együttműködési Szervezetre, amelynek két vezető tagállama, Oroszország és Kína támogatja Irán csatlakozását a tömörüléshez.

Az amerikai védelmi miniszter szerint "furcsa, hogy valaki be kívánja vinni egy állítólag a terrorizmus ellen létrehozott szervezetbe Iránt, a világ vezető terrorista országát". Irán - Indiával és Pakisztánnal együtt - megfigyelőként vesz részt a június közepén csúcstalálkozót tartó Sanghaji Együttműködési Szervezetben, amelynek Oroszországon és Kínán kívül tagja Kazahsztán, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán. Hírek szerint Kína és Oroszország áprilisban teljes jogú tagságot kínált fel Teheránnak. A szervezet Sanghajban rendezendő júniusi csúcstalálkozójára meghívást kapott Mahmúd Ahmadinedzsád iráni elnök.

Rumsfeld beszédében dicsérte Pervez Musarraf pakisztáni elnököt annak terrorizmus elleni elkötelezettsége miatt. Válaszában megkerülte ugyanakkor a konferencia egyik részvevőjének azon felvetését, hogy Iszlámábád nem tesz meg minden tőle telhetőt azért, hogy kifüstölje a vallási fanatikus tálibokat Pakisztán Afganisztánnal határos térségéből.