Rendben zajlott a cseh voksolás első napja

Vágólapra másolva!
A választók mintegy negyven százaléka adta le szavazatát pénteken, a csehországi képviselőházi választás első napján, ami magasabb arány a vártnál - közölte a prágai közszolgálati média becslésekre hivatkozva.
Vágólapra másolva!

A választás szombaton folytatódik, s a szavazóhelységek reggel nyolc és délután két óra között lesznek nyitva. A tapasztalatok szerint szombaton már jóval kevesebben választanak, mint az első nap. A választások eredménye a szombat esti órákban várható.

A vezető politikusok szinte kivétel nélkül már pénteken leadták szavazatukat. Václav Klaus államfő már előre bejelentette, hogy a Polgári Demokratikus Pártot fogja támogatni, elődje, Václav Havel pedig a Zöldek Pártját.

A szavazás nyugodtan, incidensek nélkül zajlik az egész országban. Ennek ellenére a szavazóhelyiségekben két haláleset is történt. Az egyik Prágában, ahol egy nyolcvan éves asszony infarktust kapott, míg a másik hasonló eset az észak-morvaországi Bludovban.