A török kormányfő ellen terveztek merényletet

Vágólapra másolva!
Török lapértesülések szerint Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök elleni merénylettervet leplezett le a rendőrség. Az állítólagos merénylők, a feltételezések szerint ultranacionalisták voltak.
Vágólapra másolva!

Recep Tayyip Erdogan kormányfő elleni merénylettervet leplezett le a török rendőrség. A Hürriyet és a Sabah című török napilap csütörtöki beszámolói szerint a hatóságok a nyomozás során kilenc személyt, köztük három katonát tartóztattak le, továbbá egy, Ankara külvárosában lévő lakásban kézigránátokat, plasztik robbanóanyagot, házilag készült robbanó-szerkezeteket és egy automata pisztolyt foglaltak le.

A török lapok úgy tudják, hogy a rejtekhelyen megtalálták annak az utcának a rajzát, amelyben Erdogan háza áll. A merénylők másik célpontja Cüneyd Zapsu, a kormányfő egyik tanácsadója lett volna. A három katona közül kettő tiszt volt, őket átadták a katonai hatóságoknak. Egy török hírügynökség szerint a rendőrség még nem állapította meg a gyanúsítottak politikai hovatartozását, de a lapok szerint ultranacionalistákról van szó. A török rendőrség egyelőre nem volt hajlandó kommentálni a sajtóértesüléseket.