Rendkívüli állapotot vezettek be Bászrában

Vágólapra másolva!
Rendkívüli állapotot vezettek be a dél-iraki Bászrában, az intézkedés egyelőre egy hónapig marad érvényben. A déli olajvárosba látogató Núri al-Máliki iraki miniszterelnök szerint így teremthetik meg a helyiek biztonságát.
Vágólapra másolva!

"Reméljük, a biztonsági erők egy hónapos mozgósításával véget tudunk vetni a válságnak" - mondta a tévében Núri al-Máliki. A kormányfő szerda délelőtt Tárik al-Hásemi, az ország szunnita muzulmán alelnöke társaságában érkezett az iraki fővárostól bő félezer kilométerre délre fekvő nagyvárosba, hogy megoldást találjon a síita frakciók közötti ellentétekre, amelyek megrengették a település biztonsági helyzetét.

Iraki kormányzati forrásból úgy tudni, hogy a következő egy hónapban a biztonsági erők éjjel-nappal Bászra utcáin lesznek, és nemcsak járőrőznek, hanem razziákat is tartanak majd.

Tárik al-Hásemi azt hangsúlyozta, hogy a törzsek lefegyverzése megoldást jelenthet a bászrai biztonsági gondokra. Az alelnök bejelentette egy bizottság fölállítását: a testületnek az lesz a feladata, hogy lefegyverezze a milíciákat és a törzseket. Joga lesz ellenőrzőpontokat is létesíteni, hogy engedély nélkül tartott fegyverek után kutasson. Núri al-Máliki kormányfő a Bászrában helyi vezetőkkel lebonyolított találkozó után kijelentette: "Vaskézzel fogunk lecsapni a bandavezérekre és mindazokra, akik felelősek a városban dúló erőszakért."