Befejezték az adriai magyar nyaralók bontását

Vágólapra másolva!
A horvát hatóságok befejezték a magyar tulajdonban lévő, bontásra ítélt Vir szigeti házak lerombolását, és ezt a helyszínen közölték Dunai Péter zágrábi magyar konzullal.
Vágólapra másolva!
Drága az épületbontás a magyar hatóságoknak/itthon/20060522bontas.htmlMi a helyzet a magyarországi bontásokkal?

Az adriai-tengeri szigeten építési szabálytalanság miatt 50 házat ítéltek bontásra, és ezekből 18 volt magyar tulajdonban. A horvát környezetvédelmi minisztérium tisztségviselőinek közlése szerint a magyar tulajdonban lévő ingatlanok lebontását már befejezték.

A zágrábi magyar nagykövet, Mohai László korábbi nyilatkozata szerint a jogi helyzet teljesen egyértelműnek tűnik, így a magyar tulajdonosok nem sokat tehettek a bontás megakadályozása érdekében. A nagykövet szerint nem biztos, hogy a tulajdonosok tisztában voltak azzal, hogy ingatlanjaik engedély nélkül épültek. Döntő részük ugyanis közvetítőn keresztül vette meg azt.

Horvátországban márciusig már ezer nyaralót bontottak le a tengerpart mentén engedély nélkül épített létesítmények közül, és Vir szigetén már két évtizede harcol az építésügyi felügyelet az engedély nélküli építtetők ellen - derül ki a horvát környezetvédelmi és építésügyi minisztérium internetes honlapján közzétett szóvivői állásfoglalásokból.