Agyonlőtték a dahabi robbantások gyanúsítottjait

Vágólapra másolva!
Tűzpárbajban agyonlőttek a dahabi merényletek elkövetésével gyanúsított két embert az egyiptomi biztonsági erők vasárnap este a Sínai-félszigeten. A robbantás elkövetőinek elfogására indított hajszában eddig három gyanúsítottat lőttek agyon.
Vágólapra másolva!

Két újabb ember agyonlövésével háromra emelkedett azoknak a gyanúsítottaknak a száma, akiket a rendőrök a dahabi merényletsorozat elkövetőinek, szervezőinek felkutatására indított hajsza során vasárnap agyonlőttek.

Az első gyanúsított még vasárnap hajnalban vesztette életét a rendőrökkel vívott heves tűzharcban a Sínai-félsziget középső részén. Az áldozat mellett robbanóanyagot, lőszert és pokolgépek előállításának módszereit tartalmazó iratokat is találtak. Négy másik embert őrizetbe vettek.

A vasárnap este agyonlőtt két gyanúsított egyike biztonsági források szerint Naszr Hamisz al-Milahi lehet, akit a 2004 októberében Tábában, illetve a 2005 júliusában Sarm-es-Sejkben elkövetett merényletek miatt már körözött a rendőrség. A férfi feltehetően a dahabi merényletek szervezésében is részt vett.

Az Akabai-öbölben fekvő Dahab üdülőhelyen 18 ember vesztette életét a hétfői hármas robbantásos merényletben. Az egyik detonáció egy magyar nő életét is kioltotta, férjét pedig súlyosan megsebesítette. Két nappal később két öngyilkos merényletet követtek el a Sínai-félsziget északi részén rendőrök, valamint a Többnemzetiségű Erők és Megfigyelők (MFO) tagjai ellen, a támadások nem követeltek az áldozatokat.

Az egyiptomi hatóságok hétfő óta több mint harminc embert vettek őrizetbe, köztük három, hamis papírokkal utazó egyiptomi mérnök-informatikust is, akiket később elengedtek.